A Napi Gazdaság keddi számának cikke


Nem történt érdemi változás az OTP működési felté­teleiben a harmadik negyedévben, így sok meglepetést e téren nem tartogathat a gyorsjelentés - vélik szinte egyöntetűen az elemzők. Az egyik legkiemeltebben figyelt mutatót ráadásul már előre be is jelentették a bank vezetői, így érdemi árfolyamhatást csak egy esetleges akvizíció hozhatna.


Az OTP esetében továbbra is a legfontosabb tétel a nem teljesítő hitelek száma lehet. A rossz hitelek növekedésének összegét ugyanakkor már korábban bejelentette a bank vezérigazgató-helyettese, Bencsik László, ami 80 milliárd forint plusz-mínusz 10 milliárdos tétel lesz. Ennek alapján a céltartalékképzés ennél valamivel kisebb, 50-60 milliárd forint között lehet az elemzők várakozásai szerint. Ráadásul az előző negyedév után Bencsik már azt is elárulta, hogy reményeik szerint az idei tartalékképzés összege nem fogja elérni a tavalyi szintet. Tavaly 265 milliárdot kellett félretenniük emiatt, míg idén az első félévben 151 milliárdot fordítottak e célra.


A kamatbevételeknél 150,8 milliárd forintot várnak átlagosan a harmadik negyedévre az elemzők, ami 2 milliárd forinttal lehet magasabb az előző negyedévinél, tehát jól mutatja, hogy nem várható lényeges változás.
Az elemzők a nettó eredmény tekintetében elég jelentős szórást mutatnak, hiszen van olyan, aki alig 10 milliárdot, más viszont a bázishoz hasonló eredményt vár. A Napi Gazdaság átlaga 27,5 milliárd forint lett, ami nagyjából a második negyedévi számmal egyezik meg, viszont bő 40 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi adattól.


Amennyiben ez a szám igazolódna be, akkor az első háromnegyed évben 100 milliárd forint körül lenne az OTP nettó eredménye, így egy nagyon erős utolsó negyedévre lenne szükség már ahhoz is, hogy megközelítse a tavalyi 150 milliárd forintos nettó eredményt. Az eredményt ugyanakkor pont a második félévben terheli meg az ez évi különadó, ami az OTP korábbi közlése szerint a nettó eredmény soron 29 milliárd forint körüli összeg, amit két egyenlő részletben, szeptember, illetve december végéig kell befizetniük.
A gyorsjelentésben érdemes lehet még arra odafigyelni, hogy a külföldi leányok közül a mumussá vált montenegrói miként teljesít, illetve ami még kellemetlen meglepetést okozhat, az az, ha az előző negyedévhez hasonlóan ismét goodwill-leírást hajt végre a bank. (A második negyedévben a montenegrói leánybankkal kapcsolatban írtak le mintegy 15 milliárd forintos goodwillt, ami nem szerepelt az elemzői ajánlásokban.) Ennek az esélye azonban kicsi, hiszen a román banknak alig van goodwillje, a szerb és ukrán goodwill zömét pedig már tavaly leírták.


Árfolyamhatás szempontjából érdekes lehet még, ha végre konkrét akvizíciókról is lehetne hallani. Amúgy az elemzők szerint inkább az általános nemzetközi hangulat, illetve a magyar makrogazdasággal kapcsolatos hírek mozgathatják jobban a bankrészvény árfolyamát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!