Az elmúlt tíz évben nem estek akkorát a General Electric részvényei, mint tegnap, amikor Harry Markopolos bejelentette 175 oldalas tanulmányának legfontosabb megállapításait a céggel kapcsolatban. A pénzügyi nyomozó szerint az óriásvállalat tudatosat félrevezető pénzügyi információkat közöl befektetőivel, hogy elfedje azokat a komoly problémákat, amelyekkel kénytelen szembenézni - írja a CNBC.com.

A pénzügyi csalásokra szakosodott nyomozó a portál szerint azzal vált ismertté, hogy annak idején időben felhívta az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC figyelmét a történelem egyik legnagyobb piramisjátékát szervező Bernie Madoff tevékenységére. Igaz, bejelentéseivel az amerikai felügyelet annak idején nem volt hajlandó eleinte foglalkozni. Markopolos és csapata www.GEfraud.com néven egy oldalt is indított, ahová feltöltötte a 176 oldalas tanulmányt és annak legfontosabb megállapításait. Ezen az oldalon úgy jellemzik a GE ügyet, hogy az nagyobb csalás, mint annak idején az Enroné volt, amelybe többek között nem csak az Egyesült Államok akkor legjelentősebb energiakereskedő cége bukott bele, de amely magával rántotta az akkori egyik legnagyobb könyvvizsgáló céget, az Arthur Andersent.

Markopolos elmondása szerint több mint egy éve vizsgálja a GE-t egy meg nem nevezett hedge-fund megbízásából, s ezalatt az Enronéhoz hasonló üzletvezetési megközelítést tapasztalt a cégnél, amely a fizetésképtelenség szélére sodorta az óriásvállalatot.

A csapatom több mint 7 hónapja tanulmányozza a GE könyvelését, s meggyőződésem szerint az ez idő alatt feltárt 38 milliárd dollárnyi csalás csak a jéghegy csúcsát jelenti. A GE-nél régi hagyománya van a könyvelési visszaélésnek, egészen 1995-ig, Jack Welsh idejéig  nyúlnak vissza ennek gyökerei - írja a szakember. (Jack Welsh 1981 és 2001 között volt a vállalat vezérigazgatója.) Markopolos a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy szerinte a feltárt hiányosságok miatt elképzelhető, hogy a a GE hamarosan csődvédelmet kér maga ellen.

A társaság vezetése azonnal közleményben reagált, mondván: a nyomozati anyag megállapításai hamisak, s azok célja egyszerű piaci manipuláció. A GE mindig komolyan vesz minden olyan vádat, amely pénzügyi visszaéléseket sejt. Ez azonban most egyszerű és világos piacbefolyásolás - Markopolos jelentése hamis kijelentéseket és megállapításokat tartalmaz, amelyeket könnyedén korrigálhatott volna, ha azokat nyilvánosságra hozatala előtt megmutatta volna a társaságnak - írta Lawrence Culp, a GE elnök-vezérigazgatója.

Culp szerint az a tény, hogy Markopolos egyszer sem konzultált a cég vezetőivel a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt azt mutatja, nem érdekli az alapos pénzügyi elemzés. Mindössze az a célja, hogy destabilizálja a GE-részvények árfolyamát, s ezzel ő és meg nem nevezett hedge-fund partnere profitra tegyen szert - szól a céges vélemény.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!