Ebből az egészből Európa jöhet ki jól

Az eddig vártnál is nagyobbat lassulhat a következő években a kínai gazdaság, a Fed háromnál többször emelhet kamatot, túl sok a dollár long - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felmérésből. Jövőre az európai és a japán részvények lehetnek a nyerők.
Napi.hu, 2015. december 17. csütörtök, 19:01
Fotó: Reuters

Nem lepte meg a piacot nagyon a Fed tegnapi bejelentése, amely szerint a mostani kamatemelés után 2016-ban még további négy várható, ez derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. A 215, összesen 620 milliárd dollár kezelésével megbízott szakember megkérdezésével készült felmérés szerint a válaszadók többsége, 58 százaléka a következő 12 hónapban összesen négy szigorítási lépést várt az amerikai jegybanktól

Eközben a többség azon a véleményen volt, hogy jelenleg a dollárerősödésre való fogadás jelenti jelenleg azt a pozíciót, amely a leginkább túlzsúfolt a piacon. Ennek ellenére nettó 35 százalékuk úgy gondolta, hogy a dollár erősödő trendjének csak az vethetne véget, ha a Fed befejezné a szigorítási ciklusát.

A szakértők jelenleg leginkább a kínai gazdaság miatt aggódnak, a válaszadók nettó 43 százaléka számít arra, hogy az ázsiai gazdaság növekedési üteme lassulni fog a következő 12  hónapban. Ráadásul a hosszabb távú kilátások is romlottak, a 2018-as kínai GDP növekedésre adott előrejelzések átlaga a novemberi 5,9 százalékról 5,5 százalékra csökkent. Ennek eredményeként érthető módon tovább romlott a nyersanyagpiacokkal kapcsolatos hangulat. Az alapkezelők nettó 29 százaléka súlyozza azokat alul portfóliójában az egy hónappal korábbi 23 százalék után.

Az ECB legutóbbi, vártnál kevésbé laza monetáris politikai döntését követően a befektetők változatlanul optimisták az európai részvénypiacok várható teljesítményével kapcsolatban. A globális befektetők körében jelenleg a japán és az európai tőzsde a legkedveltebb befektetési célpont, az amerikai részvényeket viszont túlértékeltnek tartják, s a többségük alulsúlyozza azokat.
Michael Hartnett, a Bank of America Merrill Lynch vezető stratégája szerint az erősödő dollárba vetett hit olyan széleskörű és erős a piacon, hogy csak egy meglepetésre rendkívül enyhére váltó Fed hangnem, vagy pedig nagyon durván romló amerikai vállalati eredmények tudnák csak azt megváltoztatni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2015.12.17 22:01

egyetlen ok szólt csak az emelés ellen, az pedig a 0 közeli infláció. mivel ezt jórészt az olaj ára generálta, mert a maginfláció majdnem 2% volt, ennek fényében jó döntést hoztak. szopni fognak a kötött árfolyamú országok, leginkább kínában fogják ráncolni a homlokukat, és a nyersanyag exporttal kasszát dúsító országok, ez szintén kínát és az olajos államokat érinti. lehet csacsogni róla, hogy a dollár így vagy világvaluta, gyakorlatilag a fél világ gazdaságát határozza meg washingtonból, a másik fele meg próbálja lekövetni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html