Ebéd utáni jóllakottság korrigálta felfelé BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 10,91 pontos nyitás, és a délelőtti gyengülést követően ebéd után kapcsolt magasabb fordulatszámra.
NAPI Online, 2005. május 17. kedd, 17:45
Fotó:

Végül a BUX 167,2 pontos emelkedéssel, 15 983 ponton zárt, amely a pénteki záró értékhez képest 1,1 százalékos növekedést jelent. A nap nyertese a Fotex, amely 10,5 százalékkal ért többet, mint pénteken, míg a nap vesztese a Mol, amely 7,6 milliárd forintos forgalom mellett 1,5 százalékkal esett, így 14 960 forintra csökkent az ára.
A Magyar Telekom 3,6 százalékkal, a Richter 1,2 százalékkal, míg az OTP részvények 1,8 százalékkal értek többet, mint pénteken. Az OTP hatmilliárdos forgalom mellett 5325 forinton, a Richter több mint 1 milliárd forgalomban 24 400 forinton állapodott meg. Az Egis 3,6 százalékos növekedéssel 16 400 forintos záróértéket tudott felmutatni, míg a Borsod Chem 1,8 százalékkal többletet, végül 2149 forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK