Eddig még nem látott euróárfolyam jöhet - bealkonyul a forintnak

Az euró-forint árfolyama tartósan a 330-340-es sávban mozoghat, és nem lehet kizárni, hogy hosszabb-rövidebb időre a 340-es szint fölé kerül a jegyzés - olvasható az Equilor Zrt. Mibe fektessünk 2020-ban? című elemzésében.
K. Kiss Gergely, 2020. január 13. hétfő, 16:21
Fotó: Getty Images

A forint árfolyama az idei évben is gyengülhet az euróval és a dollárral szemben, melynek elsődleges oka a továbbra is fennmaradó, laza monetáris politika, és az ennek nyomán kialakuló, a külföldi állampapírpiaci befektetők által elérhető, negatív reálhozam - olvasható az elemzésben. A gyengülő külső kereslet miatt csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, ugyanakkor a kordában tartott államháztartási hiány tompíthatja ezeket a hatásokat. Amíg az említett negatív reálhozam fennmarad, nem számíthatunk trendszerű fordulatra a forint árfolyamában, lassú ütemben folytatódhat a gyengülés. A brókercég várakozása szerint az euróforint jegyzése a 330-340-es sávban mozoghat, és nem lehet kizárni, hogy hosszabb-rövidebb időre a 340-es szint fölé kerül az idei évben.

A hazai jegybanknak széles eszköztár áll rendelkezésére a nem kívánt ütemű és mértékű forintgyengülés megakadályozására, elsőként a nemkonvencionális eszközök visszavonásával, másodsorban a Greenspan-Guidotti szabály alapján a devizatartalék akár nagyobb csökkentésére is lenne lehetőség, illetve természetesen a monetáris kondíciók szigorításával. Amíg azonban a politikai döntéshozók nézete szerint a lassan, kiegyensúlyozottan gyengülő forint pozitív hatást gyakorol a hazai gazdasági növekedésre, és nem veszélyezteti érdemben az inflációs célokat, nem számíthatunk ilyen jellegű lépésre - értékelnek az Equilornál.

A magyar gazdaság a tavalyi, dinamikus bővülés után lassabb fokozatba kapcsolhat, de növekedése még így is jelentősen meghaladhatja az eurózónáét és a régiós országokét. A GDP-növekedés 3,8 százalékos lehet idén, melyben továbbra is komoly szerepet kaphat a belső fogyasztás, illetve a hazai beruházások és az export. A reálbérek emelkedése a korábbi években tapasztaltaknál visszafogottabb ütemű lehet, a lakossági fogyasztás továbbra is erőteljes tényező maradhat, míg a beruházások és az export volumene a tavalyinál kisebb mértékben emelkedhet - írják.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

csakmert, 2020.01.13 17:09

de főleg az zsebükre meg az agyukra :D "Amíg azonban a politikai döntéshozók nézete szerint a lassan, kiegyensúlyozottan gyengülő forint pozitív hatást gyakorol a hazai gazdasági növekedésre, és nem veszélyezteti érdemben az inflációs célokat, nem számíthatunk ilyen jellegű lépésre" hazug mocskos fidesz bagázs
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html