Az Egis Gyógyszergyár 2006/2007-es éves üzleti évének március végén zárult első felében 45,1 millió forintos árbevételt ért el, ami ugyan 5 százalékos javulás a bázishoz képest, ugyanakkor nettó nyereség 71 százalékkal 2,97 milliárd forintra zuhant. Az üzleti eredmény kisebb, de még így is jelentős mértékben 53 százalékkal 4,4 milliárd forintra mérséklődött. A vállalat gyorsjelentése hangsúlyozza, a cég működését érintő negatív külső hatások az idei év első három hónapjában is változatlanul érvényesültek. Továbbra is jelentősen elmaradt a tervezettől az oroszországi értékesítés, nagymértékben leértékelte az export bevételeket a folyamatosan erősödő forint és a mind gyengébb dollár, és januártól beléptek a belföldi gyógyszer értékesítéshez kapcsolódó elvonások is. Mindezek hatását a többi reláció kiváló értékesítési eredményei és a gazdálkodás megszigorítása csak részben tudták ellensúlyozni. A társaság belföldi forgalma a 2007. január – március közötti negyedévben 7,8 milliárd forintra rúgott, bár ez 29 százalékkal meghaladja az irreálisan alacsony bázisadatot, ötödével elmarad a tervezettől. Ebből adódóan a féléves értékesítés 5 százalékos csökkenést mutat. A negyedév során az exportbevétel 28 százalékkal 78 millió dollárra hízott, így a féléves exportbevétel meghaladta a 146 millió dollárt, ami 21 százalékos bővülést jelent. Az export szerkezete, amely lényegesen befolyásolja a társaság jövedelmezőségét, továbbra is kedvezőtlen maradt. Az oroszországi eladása ebben a negyedévben is a bázis alatt teljesült, ezúttal 13 százalékkal. A FÁK régió országaiban ugyanakkor 34 százalékkal nőtt az értékesítés, a kelet-európai export 26 százalékkal bővülést mutat, és több mint kétszeresére nőtt a társaság nyugati kivitele.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!