Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A pozitív megítélés alapja, hogy az elemző jövőre 32 százalékos EBITDA- és 53 százalékos eredménynövekedést vár a cégtől, amely várakozás 37, illetve 60 százalékkal magasabb az elemzői konszenzusnál. Az eredménynövekedés szerinte a kedvező devizaárfolyam-változásoknak köszönhető, ami a most folyó negyedévtől kezdve jelentős árrésnövekedést eredményez az Egisnél. Az erős dollár-gyenge forint kombináció kedvező hatása bőven ellensúlyozza azokat az esetleges kockázatokat, amelyek a helyi valuták gyengüléséből, az erre visszavezethető keresletszűkülésből és a befagyott követelésekből adódhat. Az eredménynövekedésre ráadásul nem kell sokat várni, már 2009 első negyedévében 50 százalékos EBITDA-növekedést vár az elemző.

Az Egis kapitalizációjának egyötöde (részvényenként több mint 2000 forint) készpénzben áll a cégben, ami normál időkben nem nevezhető ideális tőkeszerkezetnek, most viszont minimálisra csökkenti a befektetők kockázatát, többek között nem kell aggódniuk, hogy a cég kap-e hitelt vagy sem.

A 19 ezer forintos célár az abszolút, cash-flow alapú értékelésből adódik, de a relatív értékelés is megerősíti a vételi ajánlást: az Egis a 2009-es várható EBITDA 2,4-szeresén, illetve nettó eredménye 4,9-szeresén forog, miközben a szektortársak átlagos hasonló mutatói 8,6, illetve 13,6.

Az elemzés megállapítása szerint az abszolút és relatív értékeltség olyan alacsony, hogy ez a két tényező önmagában elég lehet az árfolyam emelkedéséhez.

(A cikk szerzője rendelkezik Egis-részvényekkel)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!