Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek elmondta, jó napot zárt a budapesti tőzsde, szinte a legjobban teljesítő volt, és a régió szintén "jól húzott". Az igazgató szerint meglehetősen volatilis nap volt itthon és külföldön is, többszöri irányváltással és viszonylag széles mozgásokkal. A fő mozgatóerő az olaj árának javulása, ezen keresztül a rubel erősödése volt, a hazai börzén a rubel irányába kitett társaságok - OTP, Richter - erősödése volt látható. A forint némileg gyengült, elsősorban, mert az MNB tájékoztatójából a piac kiolvasni vélt egy esetleges újabb kamatvágást, ami forintgyengítő hatású - mondta Varjú Péter.

Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője az M1 aktuális csatornának azt mondta, kivárás jellemzi a piacokat, a Fed szerda esti döntését várja mindenki, ezért volt alacsony a forgalom. Kiemelte, az OTP ennek ellenére nagyon szép emelkedéssel tudott zárni, ami beleillik az elmúlt időszak jó teljesítményébe. A Mol gyengülése a szakértő szerint leginkább annak tulajdonítható, egy erős technikai zónához - 14 ezer forinthoz - közelít az árfolyama, ami erős ellenállást képez, ahhoz, hogy átvigye, a jó hangulat fennmaradására volna szükség.

A Mol 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 785 forintra gyengült, 729,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények 163 forinttal, 2,81 százalékkal 5963 forintra erősödtek, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 397 forintra nőtt, forgalma 133,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,38 százalékkal 5600 forintra emelkedett, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1660,10 ponton zárt szerdán, ez 20,76 pontos, 1,27 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!