Egy vezérfonalra vár a forint

Megközelítette a 300 forintos szintet az euró kedden, aminek egyértelműen magyar fejlemények állnak a hátterében. Pánikra ugyanakkor egyelőre nincs ok.
Deák Bálint, 2013. március 6. szerda, 07:11
Fotó: Napi.hu

A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Egyértelműen alulteljesít a forint a régiós devizákhoz képest az elmúlt napokban, ennek tudható be, hogy a 300-as szintet ostromolja az euró forintárfolyama − mondta a Napi Gazdaságnak Ötvös Mihály, a CIB szenior devizakereskedője. A forintban most sztori van és ezt szeretik a befektetők, hiszen lehet rá kereskedni, az pedig nekik mindegy, hogy negatív vagy pozitív a deviza szempontjából.

A forint esetében a legnagyobb aggodalmat az jelenti, hogy a devizahitelesek megmentése érdekében hozzányúlnak-e a devizatartalékhoz vagy sem. Minden ezzel kapcsolatos hír nagyban megmozgathatja az árfolyamot. Éppen ezért Ötvös szerint könnyen elképzelhető, hogy az elkövetkező hetekben egy magasabb sávba, 297 és 303 forint közzé jöhet fel az euró árfolyama. Ez lehet az új sáv, amelyen belül természetesen a 300-as szint kemény pszichológiai ellenállás, ahonnan a múltkor is lefordult az árfolyam. Akkor valószínűleg csak opciós megbízások miatt "húzta fel" néhány spekuláns nagyon gyorsan a forintot, és rögtön realizáltak is, így nem törte át ezt az értéket.

A forint szerencséje

A forint szerencséje a jelenlegi helyzetben az, hogy nincs igazi kockázatkerülés a világ pénzpiacain. Bár a dollár erősödött az elmúlt időszakban, de ez inkább csak az újabb eurózónás aggodalmak miatt történt. Ugyanakkor a többi régiós deviza, a lengyel zloty, a román lej és a cseh korona is jól tartja magát, és a tőzsdék sem esnek, ami azt mutatja, egyelőre nem menekül a tőke. A forint esetében a bizonytalanságot csak növeli, hogy bármilyen nyilatkozat a jegybanki tartalék jövőjéről 1-1,5 százalékos elmozdulást hozhat bármilyen irányban − emelte ki Ötvös.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletágának a vezetője szerint egyértelmű volt a piac számára, hogy a 300-as szintet tesztelni fogja az euróval szemben az árfolyam, ez pedig meg is történt kedden. A jegybank új vezetésének ugyanis lassan ki kellene állnia valamilyen konkrétummal vagy stratégiával a jövőt illetően. Az új vezetés eddigi kommunikációja ugyanis nem éppen forintpozitív volt, ezért amíg a piacok ebből táplálkoznak, nem lesz nagyobb forinterősödés, annak ellenére, hogy a nemzetközi hangulat nem rossz.

Ez nem jelenti azt, hogy a 300-as szint tesztelése után ne jöhetne újra egy kicsit erősebb forint, de tartós tendencia vagy trendforduló nem lesz belőle − hangsúlyozta az ING szakembere. A piac tehát egy vezérfonalra vár, amit követni tud − foglalta össze a lényeget Kolba.


Napi grafikonok

Nincs ok a pánikra

A Reuters friss márciusi konszenzusa még nem készült el, de azért már ki-kiszivárognak a külföldi bankok elemzései. Pánikra egyikük sem lát okot, 310 forintos euró egyelőre nem került elő. A legutóbbi, februári elemzések is egy hónapos időtávon 295 forintos eurót jeleztek előre, pedig akkor már erősen sejteni lehetett, hogy milyen változások lesznek az MNB-nél. Ennek fényében sem számítottak hosszabb távon sem 300 feletti euróra külföldi elemzők.

A magyar eszközökkel szemben is jól látszik, hogy egyelőre csak a forint gyengül, hiszen sem az állampapírpiacon, sem a részvénypiacon nem volt a forintéhoz hasonló alulteljesítés. Ötvös szerint ráadásul míg hétfőn csak eurót vettek a külföldiek, kedden már a 300 forintos szint közelében megjelent egy-egy nagyobb euróeladás is, így a 310-es szinttől szerinte sem kell egyelőre tartani.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

troll, 2013.03.06 07:58

mikor huf erősödésről vagy gyengülésről beszélünk, azt mindig egy eur/usd/chf/yen kosárhoz kellene viszonyítani,igaz különböző súlyozással, a kitettségünk arányában.

igen jelentős az usd-ben bonyolított külkereskedelmünk, a nyersanyagárak is mind ebben vannak meghatározva, pl. az olajért, gázért is ebben fizetünk az oroszoknak.

európán kívül minden országgal dollár alapú az elszámolás, de a devizatartalék és az államadósság is nagy részben dollár .

a yen és a chf pedig főleg az adósság miatt lényeges .

a héten pl. az eur-hoz képest gyengült a ft, ugyanakkor a dollárhoz ,yenhez nem, tehát az eur erősödött a világ valutáihoz viszonyítva,beleértve a ft-ot is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html