Egyre biztosabb, hogy drágább lesz az olaj

Újabb lépést tett a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és Oroszország a kitermelés korlátozásának irányába szerdán, jóllehet Donald Trump amerikai elnök épp az ellenkezőjét sürgeti az alacsonyabb árak érdekében - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2018. december 5. szerda, 21:01
Fotó: Napi.hu

Az OPEC-tagállamok szakminiszterei csütörtök-pénteken találkoznak Bécsben szokásos félévenkénti értekezletükön, és egyeztetést folytatnak szövetségeseikkel, élükön Oroszországgal.

Ezt megelőzően, szerdán az olajkartellt és az azon kívüli szövetségeseiket tömörítő OPEC+csoport monitoring bizottsága miniszteri szinten ülésezett, hogy áttekintse a piaci helyzetet és a felmerült javaslatokat is.

Mohammed Hamad al-Rumhi, Omán olajipari minisztere a tanácskozás után elmondta, hogy minden résztvevő, így Oroszország is egyetértett a kitermelés korlátozásának szükségességében. A pontos mértékről nem döntöttek, de azt javasolják, hogy januártól fél évre fogják vissza a kitermelést, induló alapnak pedig a szeptemberi vagy az októberi adatokat vegyék.

Szaúd-Arábia, az OPEC de-facto vezetője azt szeretné elérni, hogy legalább napi 1,3 millió hordóval, azaz a globális kitermelés 1,3 százalékával csökkentsék a kitermelést az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében. Rijád azt akarja, hogy ebből Oroszország részesedése 250-300 ezer hordó legyen, ám Moszkva ennek csak a felét hajlandó vállalni.

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter szerdán visszarepült Moszkvába, hogy megkapja a végleges meghatalmazást Vlagyimir Putyin elnöktől.

A TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, hogy az OPEC-tagállamok és szövetségeseik előtt olyan javaslat hever, miszerint térjenek vissza a 2016-ban kialkudott kvótákhoz. Egy ilyen döntés azt jelentené, hogy napi több mint egymillió hordóval csökkentenék a kitermelés szintjét.

Az utóbbi három hónap során a világ három legnagyobb olajkitermelő országa - Szaúd-Arábia, Oroszország és az Egyesült Államok - együttesen napi 1,05 millió hordóval növelte a földfelszínre hozott energiahordozó mennyiségét.

Október óta azonban nagyjából harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára, amit a globális kínálat gyors bővülése és a kereslet gyengülésének fenyegetése váltott ki.

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren szerdán ismét azt szorgalmazta, hogy az OPEC ne csökkentse a kitermelést, mert "a világ nem akar magasabb olajárakat".

Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország 2016 decemberében állapodott meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Az egyezség hatályát tavaly májusban 2018 márciusáig, novemberben pedig 2018 végéig hosszabbították meg. Idén júniusban viszont az az egyezség született, hogy nagyjából napi egymillió hordóval, a globális kínálat 1 százalékának megfelelő mennyiséggel növelik kitermelésüket júliustól kezdve.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK