Egyre értékesebbek a tőzsdére lépő cégek

Az elsődleges részvénykibocsátások összértéke három éve a legmagasabb, annak ellenére, hogy csökkent idén a tőzsdére lépő vállalatok száma világszerte – derül ki az EY, globális IPO trendeket elemző jelentéséből. A technológiai, az ipari és a fogyasztási cikkekkel foglalkozó cégek a legaktívabbak a piacon.
Domokos Erika, 2018. július 31. kedd, 13:40
Fotó: Shutterstock

Globálisan összesen 660 tőzsdei bevezetés (IPO) történt 2018 első hat hónapjában, ami 21 százalékos gyengülést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az idei, alacsonyabb számú IPO tranzakciók teljes értéke ugyanakkor 5 százalékos emelkedéssel 94,3 milliárd dollárra nőtt, ami 2015 első féléve óta a legmagasabb eredmény - írta az EY közleményében.

Az európai kibocsátókat a geopolitikai bizonytalanságok és az új kereskedelempolitikai lépések tették óvatossá az EY nemzetközi riportja szerint. A kontinensen 13 százalékkal csökkent a nyilvános forgalomba hozatalok száma az első félévben. Hasonló a helyzet az ázsiai csendes-óceáni térségben is, ahol a tőzsdére menő vállalkozások száma több mint harmadával, értéke pedig közel ötödével esett az év első felében.

Ennek ellenére az ázsiai régióban történt a globális részvénykibocsátás közel fele (46 százaléka), ami a teljes IPO-összérték közel harmadát (31 százalék) teszi ki. A befektetők továbbra is aktívan érdeklődnek a térség iránt: Japánban a kibocsátások száma az idei második negyedévben 75 százalékkal, értéke pedig 202 százalékkal növekedett az első negyedévhez képest.

Az amerikai kontinens dacol a piaci ingadozásokkal: a tőzsdei bevezetések értéke 31 százalékkal 35,3 milliárd dollárra növekedett az első hat hónapban, amivel a kontinens négy év után újra globálisan az első helyre került. A földrész részvénykibocsátásainak közel háromnegyede az Egyesült Államokban valósult meg.

Az elsődleges részvénykibocsátások számának kezdeti csökkenése ellenére 2018 második felében erőteljes növekedésre számíthatunk a stabil tőkepiacok és vállalati eredmények, valamint az erőteljes befektetői érdeklődés következtében - hangsúlyozta Dezse Margaret, az EY tranzakciós tanácsadási szolgáltatások partnere.

Míg 2013 óta az egészségügyi cégek domináltak, 2018 első féléve már a technológiai vállalatok tőzsdei bevezetéséről szólt az Egyesült Államokban. Globálisan is hasonló a helyzet, a technológiai, az ipari és a fogyasztási cikkekkel foglalkozó szervezetek a legaktívabb részvénykibocsátók. Az év második félévében az IT mellett a pénzügyi szolgáltatások kerülnek előtérbe, de egy sor biotechnológiai IPO révén az egészségügy is az öt legaktívabb szektor között marad - állapította meg az EY.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK