A vezető index háromnegyed kettőkor már 660 pontot emelkedett, 18 682 pontig. Az OTP 4408 forinton járt, ami 5,8 százalékkal magasabb a pénteki záróértéknél, a Mol 6,5 százalékkal ugrott meg, 17 460 forintra. A Magyar Telekom is próbál becsatlakozni a többiek által diktált tempóba, a távközlési részvény árfolyama 2,5 százalékkal emelkedett, 502 forintig. Szenved viszont a Richter, a gyógyszeripari részvény fél százalékkal, 34 180 forintra esett. Több az elmúlt időszakban nagyobb esést produkáló kisebb részvény is látványosan emelkedik. A Synergon 11 százalékkal ugrott meg, 250 forintra, az E-Star részvényei 7,5 százalékos drágulás után 9300 forinton járnak. A forgalom ugyanakkor nem kiemelkedő, de nem is alacsony, eddig valamivel 9 milliárd forint feletti értékben cseréltek gazdát részvények az azonnali piacon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!