Csütörtökön fokozatosan gyengült a magyar deviza, délután már a korábbi 246-247 forinttal szemben 248 forint felett mérték az eurót a bankközin. A közös európai fizetőeszköz 246,80 forinton nyitott, később a magyar deviza az egész régióval együtt gyengülni kezdett. Emögött az állt, hogy a Fitch lerontotta a török besorolás kilátását, s a lengyel zloty is lejtőre került. Az éjszaka folyamán a kurzus átlépte az erősnek tartott 248,50 forintos erősnek vélt támaszszintet, így az euró könnyen 249 forint fölé szaladt. A piac egyelőre várja a ma reggel 9-kor megjelenő inflációs adatot, s a befektetők ennek ismeretében döntenek a forint további sorsáról. A NAPI Gazdaság által megkérdezett elemzők egyébként a márciusi kilencszázalékos inflációs ütem után enyhe csökkenést, 8,9 százalékot várnak áprilisra. Szerintük az év hátralévő részében a fogyasztói árszínvonal-növekedés lassú visszaesésére lehet számítani.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!