Az elért EBITDA meghaladta a 288,3 milliárd forintos piaci konszenzust.

Az első három negyedévi EBITDA elérte a 770,6 milliárd forintot (2583 millió dollárt), ez 63 százalékkal magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban. Ennek oka a jelentés szerint elsősorban a koronavírus-világjárvány alatti mélypontból való kilábalás.

A csoport nettó eredménye 139,2 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, a tavalyi azonos időszakban elért 56,8 milliárd forint után.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a harmadik negyedév jó eredményeit a kedvező külső környezet és a regionális gazdasági növekedés fellendülése is támogatta.

Közölte: az eddigi 2021-es teljesítmény lehetővé teszi, hogy tovább növeljék éves EBITDA-iránymutatásukat, amely várhatóan eléri vagy meghaladja a 3,2 milliárd dollárt.

Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magas nyersanyagárak és a koronavírus-világjárvány következményei jelentős kockázatot jelentenek a gazdaságra nézve, és nagyon változó működési környezetet teremtenek.

Hernádi Zsolt kiemelte, továbbra is arra összpontosítanak, hogy fenntartsák pénzügyi és működési rugalmasságukat, és teljesítsék a fenntarthatósággal kapcsolatos hosszabb távú kötelezettségvállalásaikat.

A magasabb szabad pénzáram-termelés lehetővé teszi, hogy finanszírozni tudják a Mol 2030+ stratégiáját támogató beruházásokat - jelezte.

A kutatás és termelés (upstream) üzletág EBITDA-ja 87 százalékkal, 396 millió dollárra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel ezelőttihez képest a javuló makrogazdasági környezet hatására, és az eredmény az előző erős negyedévnél is 18 százalékkal magasabb volt.

A 2020-as mélypontról visszatérve a finomítás és kereskedelem (downstream) üzletág EBITDA-ja 116 százalékkal, 436 millió dollárra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az értékesítési volumenek 7 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben, az erősebb regionális üzemanyagkereslet eredményeképpen.

A fogyasztóiszolgáltatások-szegmens harmadik negyedévi EBITDA-ja meghaladta a 210 millió dollárt az előző év hasonló időszakában elért 182,8 millió dollár után, a növekedést a válság után újra helyreálló regionális értékesítési volumenek és a nem-üzemanyagtermékek hozzájárulása segítette.

A gáz üzletág EBITDA-ja 30 százalékkal, 30 millió dollárra csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, mert a tranzitbevételek és a szabályozott bevételek is csökkentek a határokon átnyúló kapacitás és a szállítási kereslet csökkenése miatt.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2794 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 2778, a legalacsonyabb 1624 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!