A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 369,59 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 44 046,56 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A hazai részvényindex kissé alulteljesített, amit nagyrészt az OTP gyenge teljesítménye okozott - mondta Török Lajos, az Equilor elemzője. A szakértő szerint a befektetőket kedvezőtlenül érintették a koronavírus-járvány harmadik hazai hullámáról szóló hírek.

A Mol árfolyama nem változott, 2240 forint volt, forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,84 százalékkal 13 340 forintra csökkent, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,23 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 408,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,51 százalékkal 8720 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3757,86 ponton zárt csütörtökön, ez 36,61 pontos, 0,96 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Gyengültek az indexek Nyugat-Európában

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön - írja az MTI.

A londoni FTSE-100 mutató 1,37 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,16 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,65 százalékkal gyengült szerdai záróértékéhez képest.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,51 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.

Az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 2 centtel (0,03 százalékkal) 64,36 dollárra nőtt.

Az arany ára unciánként 0,12 százalékkal (2,20 dollárral) 1775 dollárra emelkedett.

Egy euróért 1,2077 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon a reggel nyolckor jegyzett 1,2038 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!