A tizenöt évvel ezelőtti tőzsdére lépése óta első ízben zárt egy negyedévet veszteséggel a kínai keresőóriás, a Baidu. A társaság az egyike a befektetők által kedvelt vezető technológiai vállalatoknak, a FAANG-BAT részvényeknek, amelyek hónapokon keresztül a leginkább vásárolt részvények listáját vezették az alapkezelők körében (a FAANG a Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google ötösre, míg a BAT a Baidu, Alibaba, Tencent hármasra utal).

A cég gyorsjelentése szerint a veszteségeket elsősorban a kínai gazdaság lassulása okozta. Az amerikai piacon a zárás utáni kereskedésben a hírre 10 százalékkal esett a részvény annak ellenére, hogy ezzel párhuzamosan egy 1 milliárd dollár értékű sajátrészvény-vásárlási programot is bejelentettek - írta a Financial Times. A cég az első három hónapban összesen 327 millió jüan, azaz 49 millió dollár veszteséggel zárt. A társaság azt is bejelentette, hogy távozik a keresési üzletág igazgatója, Hailong Xiang.

Figyelembe véve a jelenlegi makrogazdasági körülményeket, a kormányzat szorosabb ellenőrzését a tartalmak felett, óvatosabb megközelítést alkalmazunk az online marking üzletág kilátásaival kapcsolatban - kommentálta az eredményeket Robin Li, a Baidu vezérigazgatója.

Elemzők szerint a Baidunak ráadásul további nehézségekkel kell majd megküzdenie a jövőben, a hirdetők ugyanis az Egyesült Államok és Kína között dúló kereskedelmi háború következtében várhatóan komolyan visszafogják hirdetési kiadásaikat. A héten jelentette be Peking, hogy további 60 milliárd dollár értékű amerikai árura vet ki pótlólagos vámot. Mindez válasz volt arra, hogy Donald Trump amerikai elnök mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai árura vetett ki 25 százalékos vámot.

A Baidu első negyedéves forgalmának 73 százalékát adták a hirdetési árbevételek. A menedzsment előrejelzése szerint a második negyedévben hirdetési bevételei 25,1 milliárd jüanra csökkenhetnek, ami 3 százalékos visszaesés lenne az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben elért 24,1 milliárd jüanos bevétel még 15 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, azonban alacsonyabb volt az elemzők által vártnál. Alicia Yap, a Citigroup elemzője szerint a cég gyorsjelentése, a saját eredményére vonatkozó előrejelzésének csökkentése, a keresési üzletág vezetőjének távozása mind arra utal, hogy a makrogazdaság lassulása mellett más hátráltató körülményekkel is meg kell küzdenie a cégnek.

A társaság nehézségei az idézett szakértők szerint nem most kezdődtek, a Baidu már korábban lemaradt a két másik nagy technológiai cégtől az Alibabától és a Tencenttől. Ennek oka elsősorban az, hogy üzleti modelljét nem sikerült teljes mértékben hozzáigazítania az okostelefonok elterjedéséhez. Ráadásul számos szolgáltatási területen egyre élesebb versenyt támasztanak az újabb kínai startupok, mind például a ByteDance videoszolgáltató társaság. A Baidut kedvezőtlenül érintette a gyógyászati termékek értékesítésére vonatkozó szabályozás szigorítása is, a kínai hatóságok számos csaló termék értékesítését tiltották be az elmúlt időszakban, amelyet a Baidun keresztül értékesítettek. A két másik nagy kínai tech-cég, az Alibaba és a Tencent szerdán kedvező eredményekről számolt be.

A Baidu problémái tükröződnek a cég részvényeinek árfolyamában is. A tavaly nyári csúcsokhoz képest mostanra, a gyorsjelentést követő esést nem számolva 42 százalékkal értékelődtek le a cég papírjai. Eközben az Alibaba árfolyama "mindössze" 17 százalékot esett ebben az időszakban, a Tencent tavaly tavaszi csúcsa óta 20 százalékot esett. Utóbbi két részvény sikeresen lovagolta meg az év eleje óta a feltörekvő piacokon uralkodó kedvező befektetői hangulatot, s novemberi-decemberi mélypontjaikhoz képest 30-40 százalékot emelkedtek. A Baidunak viszont ez nem sikerült, árfolyama az év-eleji-év végi mélypontok közelében tartózkodik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!