A  Zwack által közzétett piackutatási adatok azt mutatják, hogy a szektor is talpra állt az elmúlt hónapokban, tehát ez nem csupán a Zwack jó pozícionáltságának köszönhető. Bár a kiskereskedelmi szegmensben jelentős volumenbővülés volt látható az év második negyedében, a Zwack számára magasabb nyereséghányaddal rendelkező gasztronómiai szegmensben továbbra sem látszanak a pozitív fordulat jelei.


Mindezek ellenére azonban éves bázison emelkedett a bruttó fedezet, bár az üzemi eredmény majd 8 százalékos csökkenése aggasztó momentum lehet. Ennek hátterében szinte kizárólag a marketingköltségek megugrása áll, amin viszont a Zwack aligha spórolhat (hirdetések, promóciók fontosak a fogyasztás fellendítéséhez).
A nettó eredmény kapcsán jól indult az üzleti év, azonban az éves bázison így is csak stagnált a mutató, ráadásul ebben bizonyos adókedvezmények is besegítettek. Összességében azonban mindenképpen elégedettek lehetünk, hiszen a korábbi negyedévekben látott tendenciákhoz képest jelentős javulás jelei mutatkoznak. Ennek tükrében az Equilor elemzői fenntartják 800-900 forintos osztalékvárakozásunkat a folyó üzleti évre vonatkozóan . E mellett augusztusban érkezik az előző üzleti év után járó 850 forint osztalék is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!