Dráguló élelmiszerek? Ez vár ránk 2019-ben

A magyar gabonatermelők örülhetnek jövőre, a fogyasztók kevésbé, és mindez az oroszoknak köszönhető. A húsárakban idővel jelentkező takarmánykurzusoknál enyhe visszaesés is lehetséges, de valószínűbb, hogy a dráguló munkaerő- és energiaköltségek miatt a húskészítmények ára tovább emelkedik a hazai boltokban. Körkép a 2019-es kilátásokról.
Szabó Dániel, 2018. december 22. szombat, 09:08
Fotó: Shutterstock

Az Egyiptomi Ellátási Árupiaci Hatóság (GASC) 60-60 ezer tonna ukrán és román búzát vásárolt, amely a legmagasabb árat mutatja, amelyet majdnem négy év alatt fizettek. A viszonylag távoli beszerzés és a szállító országok kiléte árulkodó az orosz gabonapiac állapotáról: a pályázati eredmények megerősítették azt a régen terjedő feltevést, hogy az orosz szállítmányok csökkennek, ami a júliusi és júniusi exportszezon második felében többletkeresetet indíthatna a francia és amerikai búzára.

Az egyiptomi ajánlat eredményeként fokozott érdeklődés mutatkozik az orosz kormánytisztviselők és a gabonaexportőrök pénteken tartott találkozójára is, az ismétlődő spekulációk miatt az ország alkalmazhat bizonyos exportkorlátozási lehetőségeket a belföldi árak lehűtésére - írta meg a Reuters december 20-án. A jelentés a magyar árakra is felhajtóerővel gyakorolhat a jövő év második negyedévében, ami pedig nem sokkal később a lisztárakban is jelentkezhet.

Itthon novemberben az AKI PÁIR adatai szerint az étkezési búza a magyarországi fizikai piacon az egy hónappal korábbinál 2 százalékkal magasabb, 56,7 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron cserélt gazdát 2018 novemberében. Ez az árszint 24 százalékkal múlta felül 2017 azonos időszakának átlagárát. Vagyis drágulás már most is látszik itthon. A határidős szerződéseknél az orosz exportkiesést még az év vége előtt lassan árazza a piac.

Fontos szempont lehet még a búzaáraknál, hogy a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) novemberi tájékoztatása szerint a 2019/2020. gazdasági évi termést adó búza globális termőterülete három év után először nőhet, közel 220 millió hektárra (+1 százalék). A búzatermelésben világelső Európai Unióban az őszi búza termőterülete 24,3 millió hektárra (+6 százalék) nő a Tallage francia piacelemző vállalat előrejelzése szerint - írja decemberi jelentésében az Agrárgazdasági Kutatóintézet.

December 19-én a búzát a párizsi székhelyű Euronexten 0,75 euróval, vagyis 0,4 százalékkal magasabban 206,00 eurós tonnánkénti áron értékesítették, ami enyhe emelkedés az egyhetes 205,25 eurós szint után. A már említett orosz exportvisszavonás és az egyiptomi tender mellett az áremelkedést támogatta a chicagói CME/CBOT búzaár kismértékű emelkedése. Kérdéses, hogy az Egyesült Államok termelői hova exportálnak majd és mekkora mennyiségben, ha ugyanis az európai piacokat tovább kerülik, akkor a december közepi legközelebbi, 2019. márciusi lejárati ára feljebb léphet a 199-208 euró/tonna ársávból, ami akár kétszámjegyű emelkedést is hozhat a lisztárban, fokozva a pékárukért fizetendő összeget.

Igaz, a nagy láncok - mivel a kenyér és a zsemle húzótermék - lenyomhatják az árakat, amely végső soron a fogyasztóknak lesz jó, de tovább ronthatja a malom- és pékipar profitját. A szektor szereplői már november elején panaszolták, hogy az energiaárak, valamint a bérköltségek növekedése miatt 20-30 százalékos áremelést akarnak érvényesíteni a multinacionális láncokkal szemben.

A takarmányok drágíthatják a húst

A takarmánybúza termelői ára 49,2 ezer forint/tonna volt novemberben, az októberit 9 százalékkal múlta alul, míg az egy évvel korábbit 9 százalékkal haladta meg. A takarmányárpát a 2018. októberinél 1 százalékkal magasabb áron, 54,1 ezer forint/tonnáért vásárolták a magyarországi feldolgozók, kereskedők az év tizenegyedik hónapjában. Ez az árszint a 2017. novemberinél 34 százalékkal volt magasabb. Az IGC novemberi előrejelzésében 1073 millió tonnára jelzi a kukorica 2018/2019. gazdasági évi globális termését, ami 2,5 százalékkal felülmúlná az egy évvel korábbit. A felhasználás volumenének 1112 millió tonnára történő növekedése (+4 százalék) esetén a zárókészlet akár 13 százalékkal apadhat - közölte az AKI jelentésében.

A takarmánykukorica esetében a 5,6 százalékos drágulás látszik az októberihez képest, ami 4,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A jelenleg 47 444 forint a tonnánkénti ár. Itt viszont a világpiacokon - a Reuters előrejelzése alapján - árcsökkenésre lehet kilátás, mert a szigorodó szabályozások miatt globálisan csökkenhet az etanoltermelés, ez pedig többletet eredményezhet a piacon. Egyelőre ezt még csak egy 0,7 százalékos chicagói árcsökkenés vetíti előre a márciusi árakra. Ha az etanoltermelés profitabilitása tovább csökken, akkor annál több takarmánynövény kerülhet a piacokra.

De fontos kérdés az is a húsáraknál, hogyan folytatódhat a kereskedelmi háború az Egyesült Államok és Kína között. Utóbbi a legnagyobb szójaexportőrként, ha felvevőpiacot talál a termékeire, az az európai árakra lehet felhajtó hatással.

Az AKI összesítéséből az látszik, hogy a chicagói árutőzsdén a szójabab jegyzése 331-338 dollár/ tonna, a szójadaráé 340-345 dollár/tonna között ingadozott december első heteiben. Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint a belföldi újtermésű szójababot átlagosan 108 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron vásárolták a feldolgozók, kereskedők november utolsó hetében. A feldolgozók ezzel egy időben átlagosan 130 ezer forint/tonna körüli áfa és szállítási költség nélküli áron értékesítették a full-fat szóját (33 százalék fehérje-, 12 százalék olaj- és legfeljebb 12 százalék víztartalmú). A kereskedők 2018 novemberében tonnánként 107-109 ezer forint (FCA Koper, FCA Velence) körüli importáron kötöttek szerződést a 2018. november-2019. január között jórészt Brazíliából érkező GM-szójadarára.

Viszont azóta a CBOT-nál az árak 3 hetes mélypontra kerültek, de további esésre van kilátás, ha Kína tovább szállít, akkor ez folytatódhat is, terhelve az európai árakat. A gond az, hogy a szója az egyik legfontosabb takarmány és térfogatnövelő termény. Például az olcsó bolti sajtokban használják a tejanyag higítására. Vélhetően a takarmánykínálat bővülése miatt elmaradhat a korábban jósolt, akár 10 százalékos baromfiár-emelkedés. Azonban a piac egyelőre a kínai kínálat nélküli szinteket árazta.

A fogyasztók viszont nagyon nem örülhetnek, a kétszámjegyű drágulás helyett 1-2 százalékkal kisebb növekedés ettől még jöhet. Az ipar számára az áram díja 45-50, a gáz ára 25 százalékkal emelkedik jövőre, a takarmányárak is jelentősen drágultak de az elmúlt években megszokott 7-8 százalékos béremeléseket 2019-ben is elvárják a dolgozók. A sertéshúsnál pedig az év végére csökkenés látszott a termelői oldalon: a vágóhídi belépőár 3,7 százalékkal csökkent az előző év novemberi értékéhez képest, az előző havihoz képest 2 százalékkal volt olcsóbb.

Egyelőre viszont a fogyasztói sertéshús árát terheli a béremelési kényszer a szektoron belül, valamint a dráguló árak. A KSH adatai szerint ez legutóbb 0,9 százalékos havi bázisú drágulást okozott a sertéstermékeknél a boltokban. Ez a trend - függetlenül a csökkenő szójaáraktól - további árnövekedést jelenthet 2019-ben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK