Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kedden szinte az egész napot a 300-as szint felett töltötte a forint, miután már reggel, a török líra vezérletével gyengült a régió. Ebből pedig a magyar deviza sem maradt ki - emelte ki Bámli Károly, a Commerzbnak devizakereskedője. Ennek hatására ismét 303 forint közelébe erősödött napközben az euró árfolyama.

A szakértő szerint hangulat alapú kereskedés lehet továbbra is a jellemző, amit a folyamatosan érkező makroadatok, illetve a
csütörtöki EKB ülésen történtek is jelentősen befolyásolhatnak. Persze a szír helyzet sem oldódott még meg, de a kezdeti hirtelen reakciók enyhültek egy kicsit, és úgy tűnik, hogy most már az USA sem akar mindenáron beavatkozni. A piac azért a fél szemét az eseményeken tartja, egy elhúzódó konfliktus senkinek sem érdeke.

Hazai vonatkozásban a deviza hitelekkel kapcsolatos hírek lehetnek hatással az árfolyamra, egy bejelentés szerint erről az év végéig megszületik a döntés. Az euró/dollár keresztben jelentős mozgás nem volt kedden, így egy dollárért közel 230 forintot, míg egy frankért 245 forintot kellett fizetni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!