Jerome Powell, csütörtök késő este egy washingtoni fórumon arról beszélt, hogy recessziót általában két tényező vált ki, az infláció növekedése és egy eszközbuborék kipattanása. Ez most nem áll fenn - jegyezte meg.

Egyben úgy fogalmazott, hogy "türelmesek" a kamatemeléssel kapcsolatban. Megfigyelők szerint ez a kijelentés azt jelenti, hogy a Fed kivár, egyelőre nem tervez kamatemelést, de nem is mondott le róla.

A Fed decemberben 25 bázisponttal, 2,25-2,50 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. Az ülés hét közepén ismertetett jegyzőkönyve szerint azonban "néhányan" a kamatemelés ellen szóltak.

A Fed a decemberi kamatemelő döntés indoklásában mérsékelte gazdasági növekedési prognózisát és inflációs várakozását, valamint enyhített a korábban jelzett monetáris szigorítási pálya meredekségén, a korábbi három helyett inkább két idei kamatemelést valószínűsítve.

Decemberi ülésén a 2018. évi GDP-növekedési prognózisát 3,0 százalékra csökkentette a szeptemberben jelzett 3,1 százalékról, a 2019. évit pedig 2,3 százalékra 2,5 százalékról.

A 2018. évi és a 2019. évi inflációs várakozását 1,9 százalékra csökkentette 2,1 és 2,0 százalékról a Fed, az elkövetkező két évit pedig meghagyta 2,1 százalékon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!