Elintézték a Molt és az OTP-t

Napi mélypontja közelében zárt a BUX index, a Mol és az OTP este a legnagyobbat.
NAPI, 2011. április 18. hétfő, 17:13

Az amerikai államadósság kilátásainak lerontása Budapesten is betett a befektetői hangulatnak, a BUX index 3,7 százalékos csökkenés után 23 285 ponton zárt. A délután jött nagy esést a Mol részvényei szenvedték meg a legjobban, az olajrészvény árfolyama 5,5 százalékkal 23 905 forintra zuhant. Az OTP sem járt sokkal jobban, a bankpapír napi mélypontja közelében 5945 forinton állt záráskor, ez 4,7 százalékkal alacsonyan a pénteki záróértéknél. A Magyar Telekom másfél százalékos mínusszal megúszta a napot, 604 forintig csúszott vissza jegyzése. A Richter egy százalékkal lett olcsóbb, s 36 605 forinton búcsúzott.


Az index délelőtt még egész tűrhetően tartotta magát, bár folyamatosan lefelé csordogált, három óra körül még csak 300 pontos mínuszt mutatott. Az S&P bejelentésének hírére az amerikai államadóssággal kapcsolatban aztán beindult a meredek zuhanás, a BUX valamivel több, mint egy óra leforgása alatt több mint 600 pontot zuhant tovább.

Mindössze négy részvénynek sikerült emelkedéssel zárnia, az Egis fél százalékkal, 19 500 forintra drágult, a Graphisoft Park 6 forinttal 770 forintra emelkedett, a rendkívül illikvid Elmű ára fél százalékkal, a Nordtelekom ára pedig egy egydarabos kötés miatt került 5 százalékkal feljebb.

Megszenvedték a nap eseményeit a CIG részvények, a biztosítótársaság papírjai 3 százalékkal, 910 forintig zuhantak, s az FHB sem járt jobban. A kisebbik tőzsdei bankrészvény 3,2 százalékot zuhant, 989 forintra. A Synergon 3,5, a Rába részvényesei 2,1 százalékos csökkenést könyvelhettek el.

Az áreséshez meglehetősen magas forgalom is társult, összesen 24,8 milliárd forint értékben cseréltek gazdát az azonnali piacon részvények. Ebből 16,1 milliárdnyit az OTP-re, s 3,8  milliárdnyit a Molra született kötések adtak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK