A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) végleges adataiból kiderült, hogy 6585 bevándorlónak jegyeztek le állampapírt a közvetítővállalkozások. Az egy kivételével adóparadicsomokban bejegyzett cégek ezzel 155 milliárdos bevételt könyvelhettek el - írja a Magyar Nemzet.

Jól járt a Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez és Habony Árpádhoz, a kormányfő tanácsadójához köthető ügyvédi iroda is. Kosik Kristóf cége vehette át a letelepedési engedélyeket, ezért ügyfelenként ötezer euró ütötte a markát. Az iroda ebből tízmilliárd forinthoz jutott. Vagyis a kötvényprogram összesen 165 milliárdos bevételt hozhatott a Fidesz-közeli érdekköröknek. Ez akkora összeg, hogy ha húszezer forintos bankjegyeket fektetnénk hosszában egymás után, a sor légvonalban Budapesttől Párizsig érne - jegyzi meg a lap.

A külföldiek 78 százalékát egyetlen cég, a Kajmán-szigeteken bejegyzett Hungary State Special Debt Fund hozta be, amely a kínai ügyfelekre kapta meg a kötvényforgalmazási engedélyt a fideszes többségű Országgyűlés gazdasági bizottságától. A cégről a testülettől kapott engedélyt átadta a hasonló nevű, Hongkongban bejegyzett Hungary State Speciel Debt Managementnek. Ennek tulajdonosa három, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett offshore cég, amelyek akkor alakultak meg, amikor Rogán Antal benyújtotta a programot lehetővé tevő jogszabályt a parlamentnek.

Csak idén közel 19 milliárd forintot vesztett a költségvetés a kötvényprogramon, ami a Magyar Nemzet szerint felveti a hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúját. A végleges adatok alapján családegyesítéssel együtt 19 885 bevándorlónak adott letelepedési engedélyt az Orbán-kormány.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!