Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Napi mélypontján 21 444 ponton kezdett hétfőn a BUX, amely innen egész nap emelkedni tudott, és végül a mínuszban nyitó amerikai indexek ellenére 21 869 ponton csupán 0,1 százalékos mínuszban zárt az index. A záró ár a nap végi felkötés eredményeként napon belüli csúcsot is jelentett, így a rossz hírek ellenére nagy pánikról nem lehetett beszélni. Jól mutatja ezt, hogy az OTP részvénye alig több mint 6 milliárd forintos forgalmat produkált, ami nem mutatt túl nagy eladói pánikot. A bankrészvény a BUX-hoz hasonéóna napi minimumán kezdett 5430 forinton, innen kapaszkodott fel. Zárásra 5539 forintot ért egy részvény, ami 0,9 százalékos mínuszt jelentett. Ezzel a legrosszabbul szereplő vezető részvény volt, a bankrészvény amely nem is tudott a napi csúcsot jelentő 5597 forinton zárni.

Ezzel szemben a Mol a visszaeső olajár ellenére is hétfői maximumán 20 590 forinton fejezte be a napot, ami 0,7 százalékos pluszt jelentett. Gyakorlatilag ez ellensúlyozta az OTP gyengülését a másik két vezető részvény árfolyama ugyanis nem sokat változott. A Magyar Telekom 0,2 százalékkal emelkedve 547 forinton fejezte be a napot, míg a Richter  ugyanilyen mértékben 37 480 forintra esett vissza.

Az Egis  ezzel szemben  0,6 százalékkal drágult, ami 18 320 forintos utolsó értéket jelentetta kisebbik gyógyszergyártó esetében. Az újab szerződést bejelentő Rába bár napközben 3 százalék feletti pluszban is járt végül csak 1,6 százalékkal emelkedett, így  775 forinton fejezte be a napot. A kisebbik bankrészvény 1,5 százalékot esett hétfőn, így 878 forinton zárt.

Igazán nagy mozgások így megint csak az illikvid papíroknál volt, ahol a KulcsSoft 14,5 százalékkal, az Őrmester több mint 13 százalékkal emelkedett, míg a Phylaxia több mint 7 százalékkal esett vissza.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!