Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe szerda reggel ugyan még elindult a többi európai tőzsdeindexszel felfelé - ekkora érte el napi csúcspontját is 19 058 ponton -, ám innen gyors esésbe váltott a részvénykosár. A nap közben alacsony forgalom mellett gyakorlatilag semmi mozgást nem mutatott a BUX, zárás előtt pedig csúnyán lerántották. Végül napon belüli mélypontján, a keddi záráshoz képest 0,7 százalékos esést jelentő 18 740 pont állt meg a pesti index. A parketten mindössze 6,4 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények, ami már a sivár nyári forgalomhoz áll közelebb.

A vezető papírok a 427 forinton stagnáló Magyar Telekomot leszámítva mind vesztettek értékükből. A Mol - hiába érkeztek kedvező hírek Kurdisztánból és a finomítói marzsokról - 1,1 százalékos esés után végzett 18 400 forinton, pedig reggel még karnyújtásnyira volt a 19 ezer forintos szint. Az OTP-t szintén beadták, a bankrészvény ugyan késő délután még 4000 forint felett volt, ám az utolsó kötés már lényegesen alacsonyabban, 3937 forinton történt, ami 1,1 százalékos eséssel ér fel.

A két gyógyszergyártó ellentétesen mozgott: a Richter 0,6 százalékot esett, és 39 400 forinton zárt, míg az Egis masszív 1,7 százalékos felértékelődést tudhat maga mögött, a zárószakasz végén 17 800 forintos árfolyam állt a papír mellett. Az E-Star hozta hullócsillag-formáját tegnap is, bár a 4 százalék alatti esés az utóbbi napokhoz képest, és a határidős papírok likvidálását tekintetbe véve nem is olyan számottevő. Tízmillió forint feletti értékben cseréltek gazdát az Appeninn, a Hybridbox, a Freesoft és a Synergon papírjai is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!