A világ legnagyobb indexszolgáltatójának számító S&P Dow Jones bejelentése szerint összesen 21 kínai cég értékpapírjait fogja eltávolítani részvény és kötvényindexeiből. Ennek oka, hogy a Trump kormányzat számos kínai cég értékapírjainak vásárlását megtiltotta az amerikai befektetők számára, s ezek a vállalatok ebbe a körbe tartoztak. Ezek között szerepel a vizuális megfigyelési rendszerekkel foglalkozó Hikvision és a félvezetőgyártással foglalkozó SMIC is.

Összesen 10 cég részvényeit fogja a negyedéves részvényindex felülvizsgálat során nem megfelelőnek tekinteni az indexek kosarában való szereplésre a szolgáltató december 21-i hatállyal, s 11 cég kötvényeit veszik majd ki a kötvényindexekből január elsejével.

Az Egyesült Államok kormánya novemberben hozott végrehajtási rendeletet egyes kínai cégek érték papírjainak tilalmáról, ezzel is növelve a Pekingre nehezedő nyomást az amerikai választásokat követően - emlékeztet a CNBC.com. Donald Trump amerikai elnök akkor ezeket a cégeket a nemzetbiztonságra fenyegetőnek minősítette, leszögezve, hogy ezek fejlesztései "közvetlenül fenyegetik" az Egyesült Államokat és a külföldön állomásozó amerikai katonákat.

A rendelet 31 kínai céget érintett, amelyek mögött az amerikaiak megítélése szerint a kínai hadsereg támogatása áll. Múlt héten egy másik index szolgáltató, az FTSE Russel jelentette be, hogy a Hikvision és másik hét kínai cég részvényeit törli az FTSE Global Equity Index Series indexcsalád mutatóinak kosarából.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!