Nehezen magyarázható pesszimizmus alakult ki a szakértők körében a magyar gazdasággal és a forint várható teljesítményével kapcsolatban, legalábbis ez derül ki a német ZEW intézet és az osztrák Erste Bank által 56 régióval foglalkozó pénzügyi szakértő megkérdezésével készített felméréséből.

A magyar gazdaság jelenlegi helyzetének megítélése igen sokat romlott a szeptemberi felmérés közlése óta, most a szakértők nettó 4,7 százaléka tartja azt rossznak. Egy hónapja még nettó 15,5 százalék inkább jónak nevezte azt. Mindezt olyan környezetben, amikor ugyan a régió egészének a megítélése kissé romlott, ezt azonban jelentős mértékben a török gazdaságról alkotott kép romlásának lehet köszönni, semmint a régió egészének. Sőt, az eurózóna egészének megítélése ebben a felmérésben javult.

A kilátásoknál némi javulás következett be, bár nettó 5 százalék szerint az változatlanul rossz, azonban ez kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt.

Eközben a forint amúgy is kedvezőtlen megítélése még tovább romlott. A szakértők nettó 36,8 százaléka vár féléves időtávon gyengébb forintot az euróval szemben. Már szeptemberben is elég rossz volt a helyzet, akkor nettó 29,1 százalék várt forintgyengülést 6 hónapos időtávon, ehhez képest azóta az árfolyam enyhén erősödgetni tudott. A mostaninál pesszimistább helyzetet mindössze három alkalommal regisztráltak a felmérés 8 éves történetében, s ami aggasztó, hogy ezeket a helyzeteket pár hónapon belül masszív forintgyengülési hullám követte.

Kép: Napi.hu

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank bécsi elemzője szerint meglehetősen furcsának tartja a felmérés eredményeinek változását, hiszen az elmúlt egy hónapban nem látott napvilágot olyan tény, ami miatt ennyit kellett volna romoljon a magyar gazdaság megítélése. Azt, hogy a kilátások gyengébbek, nem újdonság, ők már hosszabb ideje azzal számolnak, hogy a magyar gazdaság idei, 2,8 százalékosra várt növekedése jövőre lassul. Mostani előrejelzésük szerint 2016-ban 2,4 százalékos lehet jövőre a magyar GDP növekedés, de egyre komolyabb lefelé mutató kockázatokat látnak ezzel kapcsolatban.

Tény, hogy Németországban tapasztalható volt augusztusban az ipari rendelésállományok csökkenése, és a régiós ipari termelési adatok is több helyen (például Szlovákiában vagy Csehországban) a vártnál gyengébben alakultak. Ezt első körben a szakemberek szezonális okokkal magyarázták. Azonban elképzelhető, hogy kezd teret nyerni az a nézet, hogy nem egyszeri visszaesésről van szó, hanem egy tartósabb negatív folyamat kezdetéről.

Az elmúlt egy hónapban napvilágot látott hírek, a Fed kamatemelés elhalasztása, az ECB kvantitatív lazítási programjának kiterjesztése alapvetően kedvező kellett volna hogy legyen a forint megítélésére. A reálgazdasággal kapcsolatban egy fontos fejlemény volt, ez pedig a Volkswagen-botrány, azonban eddig nem érkezett az autóipari cégtől olyan bejelentés, amelyből a beszállítók felé fennálló rendelésállomány csökkenésére lehetne következtetni.

A forinttal kapcsolatos várakozások alakulását úgy magyarázta, hogy elképzelhető, a szakértők eltérő időtávon eltérő módon ítéli meg a forint jövőjét. Év végéig kedvezőbb lehet az erősebb forintárfolyam, azonban úgy véli, a piac hosszabb távon azzal számol, hogy a jegybank nem nézi majd jó szemmel a túlságosan erős forintárfolyamot, s a jövő év elejétől ezért a forint gyengülésének irányába ható lépéseket tehet.

Kép: Napi.hu

A BUX index várható teljesítményére vonatkozó hangulat is tovább romlott egy hónap leforgása alatt. A felmérés bull/bear hányadosa (emelkedést/csökkenést várók aránya) 2,3-ra esett a szeptemberi 3-as, s az augusztus eleji sosem látott magas értékekről. Ez elvileg kedvező jel lehet, hiszen a felmérés történetében a forintra vonatkozó várakozásokkal ellentétben a részvénypiaci hangulat jellemzően kontraindikátorként működött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!