Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe 1,5 százalékkal erősített bizonytalan nemzetközi hangulatban, ezzel a régió legjobban teljesítő börzéje volt. Az összesített forgalom mintegy 50 milliárd forintra rúgott.

A Nomura céláremelésével is megtámogatott OTP 2,4 százalékkal 6349 forintra drágult, a Mol 1,5 százalékkal 19 850 forintra javított, míg a Richter és a Telekom 1-1 százalékkal emelkedett, előbbi 42 400, utóbbi 725 forintra.

Az OTP-papírok kiemelkedően nagy forgalomban forogtak, a kötések összértéke meghaladta a 36 milliárd forintot. A részvény jegyzése nap közben 6480 forinton is forgott, de a 6349 forintos záróár is azt jelenti, hogy a papír simán átvitte a 6250 forintos ellenállást.

A bankpapírnak az sem jöhetett rosszul, hogy a Standard & Poor's visszaemelte Ukrajna adósbesorolását a rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető "CCC" sávból a "B" kategóriába.

Ezúttal az Mtelekom és a Mol is jelentős, 5 milliárd forint körüli, illetve azt meghaladó forgalomban forgott, de az Egist is félmilliárd forintnál nagyobb értékben adták-vették.

A Mol is tekintélyes drágulással fejezte be a napot, azzal együtt, hogy orosz résztulajdonosa, a Szurgutnyeftyegaz részvényeire adott ajánlásán rontott a Morgan Stanley.

Az FHB Bankkal 200 millió forint keretösszegű, 8 éves futamidejű hitelszerződést kötő RFV ESCO Kft. tulajdonosa, az RFV közel 3,3 százalékkal erősített. Az új nagytulajdonosról beszámoló KEG pedig 3,5 százaléknál nagyobb mértékben drágult.

Messze a legnagyobb árváltozást produkálta pénteken a Nordtelekom, amelynek jegyzése 2649 forinttal, közel 77 százalékkal 801 forintig zuhant, a részvényre azonban mindössze egyetlen kötés született, gyakorlatilag nulla forgalomban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!