Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy hét telt el azóta, hogy a Magyar Telekom bejelentette, nem csökkenti az osztalékot és idén is 50 forintot fizet ki részvényenként, rácáfolva a negatívabb piaci várakozásokra. A részvény a 390 forintos szintről 416 forintra emelkedett a bejelentés napján, azóta viszont fokozatosan süllyed, tegnap 407 forinton zárt. Ez meglehetősen kiábrándító teljesítmény az elmúlt évekhez viszonyítva. 2011-ben február közepétől az osztalékfizetésig kitartott az osztalékrally ami alatt csaknem 20 százalékot emelkedett az árfolyam. Tavaly ehhez képest kissé megtréfálta a papír a befektetőket, mert ugyan február második felében megvolt egy 10 százalékos emelkedés (az 530-as szintről 580−590 forintig), de májusra, a szelvényvágás idejére ezt a pluszt visszaadta a papír. Brókerek arról számolnak be, hogy az elmúlt napokban a részvényt főleg hazai ügyfélkörrel rendelkező cégek veszik, míg a külföldiek jellemzően az eladói oldalon állnak. Vajon idén végleg lemondhatunk a szokásos osztalékrallyról, vagy a májusi kifizetésig még érdemes reménykedni − merülhet fel a kérdés.

Kép: Napi Gazdaság, Földi D. Attila

Engem is meglepett, hogy csak egy napig tartott az emelkedés az 50 forint bejelentése után, igaz, fundamentálisan kevés pozitívat lehet elmondani a Telekom kilátásairól − mondta Pálffy Gergely, a KBC elemzője. A piac egyértelműen azt árazza, hogy a következő években csökkenni fog az osztalék szintje (Pálffy a következő két évben 45, azt követően 35 forinttal számol), emellett számos olyan bizonytalanság van, ami ehhez képest is kockázatot jelent. A legnagyobb negatívum az állami mobilszolgáltató megjelenése lenne, akár a magyar Vodafone felvásárlása, akár egy negyedik szolgáltató elindítása révén. A cash flow-t megterhelhetik a frekvenciapályázatok is, miközben a lakossági energiaárak csökkentése negatívvá teszi a Magyar Telekom energiakereskedésből származó eredményét − sorolta az elemző. Emiatt a KBC 380 forintos fair értéket határozott meg a részvényekre. A cég csökkenő pályán mozog, így nem látszik indokoltnak tíz fölötti P/E, márpedig a tavalyi 35 forintos részvényenkénti eredménnyel számolva jelenleg ennél magasabb az értékeltség. Pozitívumot viszonylag keveset találni, talán olyan, kevéssé valószínű fejlemény tartozhat ide, mint a távközlési adó visszamenőleges megsemmisítése Brüsszel által, ami 75 milliárdos tétel lenne a Telekomnak. Annak ellenére, hogy az elmúlt napokban pozitív a nemzetközi piacokon a telekom szektor megítélése, az MTelekomban nem látnak fantáziát − hívta föl a figyelmet Harcsa Norbert, az Ipopema elemzője. Ennek oka, hogy túl sok a zaj a magyar cég körül, de ez az egész magyar piacra is igaz. Miközben a Dow történelmi csúcson, a DAX 8000 ponton van, a BUX az 50 napos mozgóátlaga körül tántorog. Ez beszédes, más gazdaságpolitikai helyzetben már rég széttépték volna a magyar piacot, telekomostul.

A mostani 50 forintos bejelentés után legközelebb ősszel kerülhet elő megint az osztalék témája, ezalatt a befektetőknek olyan kockázatokkal kell szembenézni, hogy az állam beszáll-e a mobilpiacra és letöri-e az árakat, vagy valamelyik versenytárs nem jön-e be agresszív árazású új termékkel − mint történik az például Lengyelországban. Harcsa szerint kár arra játszani, hogy a cég visszakapja a telekomadót, miközben az sem logikus, hogy egy ilyen környezetben, ekkora hozamcsökkenés mellett miért kéne a menedzsmentnek ilyen brutális hozamot kifizetni. Az Ipopema elemzője 40 forintos osztalékokkal számol a következő években. Technikailag a 200 napos mozgóátlag állította meg az emelkedést 414 forintnál, ha ezt át tudná lépni a részvény és ott megjelennének vevők, akkor beindulhatna egy osztalékrally, ami néhány tíz forintot jelenthetne − tette hozzá.

Kép: Napi grafikonok

Gyurcsik Attila, a Concorde elemzési vezetője úgy véli, kár még az osztalékrallyt temetni, hiszen május még messze van. A piac alapvető problémája, hogy ugyan most ki tud fizetni 50 forintot a cég, ám egyáltalán nem biztos, hogy jövőre is ki tud. Arra a kérdésre, hogy mi a fenntartható osztalékszint, most különösen nehéz választ adni, mert néhány alapvető változóval nem vagyunk tisztában. Ilyen kérdés, hogy frekvenciavásárlásokra mennyit fognak költeni. Esetleg idén összetorlódhatnak aukciók, a tavalyit megismételhetik, miközben a 800 megaherzest is kiírhatják. Most azt sem lehet tudni, hogy mennyit hirdetnek meg, és azt sem, hogy ebből mennyit vesz meg az MTelekom és mennyiért. Azt sem tudni, hogy lesz-e negyedik mobilszolgáltató, esetleg a Vodafone-t veszi meg az állam. Csak azt tudni hogy bizonytalanság van.

Körülbelül 2-3 hónap múlva viszont tisztábban láthatunk. Addigra kiírhatják a frekvenciaaukciókat és a Vodafone-ügy is tisztázódhat. Ha pedig marad a negyedik szolgáltatóra vonatkozó elképzelés, 2-3 hónapon belül azt is el kell dönteni, különben nem lesz bevétele a költségvetésnek. Ezért késlekedhet a pozitív árfolyam-reakció, ami nem jelenti azt, hogy később sem lesz.

Varjú Péter, az Erste vezető üzletkötője úgy véli, komolyabb emelkedéshez kiszámítható osztalékpolitika kellene, de ilyen bizonytalan szabályozói környezetben erre nem lehet számítani. Az idei osztalékfizetésre még korai spekulálni, az üzletkötő a kifizetés előtti három hétben számít inkább megugrásra, akár 40−50 forintos húzás is lehet a papírban. Kérdés persze, hogy milyen szintről. Varjú szerint ha a mostani lecsorgás folytatódna, 380-390 forintnál már lehetne azt mondani, hogy olcsó a papír, ez a régió támaszt biztosíthat az árfolyamnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!