Elmentek nyaralni a befektetők

Nem sok izgalom történt a hét utolsó napján a magyar tőzsdén.
Deák Bálint, 2013. április 26. péntek, 17:10
Fotó: Napi.hu

A nap nagy részében az amerikai növekedési adatra várt a piac, ez sem hozott azonban jelentős mozgást. Pedig a várakozásoknál rosszabb adatnokot adhatott volna a profitok realizálására, főleg a május közeledtével. A magyar piac ennek ellenére nulla környékén ingadozott, igaz az amerikai részvényindexek is csak minimálisan mozdultak el a magyar piac zárásáig.

A vezető részvények árfolyama vegyesen változott, viszont az mindegyikre jellemző volt, hogy kismértékű árelmozdulások voltak. Picit úgy tűnt, hogy a jó időben a befektetők már elmentek pihenni, hiszen a forgalom is minimális volt. Az OTP és a Mol éppen meghaladta az 1 milliárd forintot, azonban a harmadik legforgalmasabb részvény 290 millió forintos forgalommal a CIG Pannónia volt. Mindez jól mutatja, hogy mennyire érdektelensége fulladt a pénteki kereskedés.

Igaz nagy izgalom az OTP éves rendes közgyűlésén sem volt, bár meglebegtették a részvények visszavásárlásának a lehetőségét, azonban konkrétumok híjján ez sem hozta lázba a piacot. Az OTP ugyan napközben közelítette az 5600 forintos ellenállási szintet, ezt azonban ilyen forgalommal nem tudta áttörni, így végül 0,4 százalékkal 4562 forintra esett vissza. A Mol továbbra is nagyon gyenge, a részvény 0,6 százalékkal tovább esett pénteken is, így 15 705 forinton fejezte be a napot.

A közelgő osztalék miatt a Magyar Telekom 0,5 százalékkal 412 forintra emelkedett, ennél azonban napközben általában magasabban forgott, de ahogyan az előző napokban is nem tudta a nap végére megtartani a napközbeni értékét. A Richter 0,3 százalékkal 33 495 forintra emelkedett, míg az Egis 1,1 százalékkal 18 000 forintra csúszott vissza.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

WASP, 2013.04.26 18:35

1. Hétvégére egészen biztos, hogy nem nyaralni mennek a befektetők ..
2. "Az OTP ugyan napközben közelítette az 5600 forintos ellenállási szintet" ... akár igaz is lehet, de a 4600 helyénvalóbb meghatározás lenne ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html