Mindkét cég 1-1 százalékkal tudta növelni árbevételét (az Elmű 111,6, az Émász 44,3 miliárd forintra), ám ez csak a csoporton belüli Magyar Áramszolgáltató (MÁSZ) Kft. rovására megnőtt vállalati eladásoknak köszönhető. A lakossági szférában - változatlan ügyfélszám mellett- az Elmű 5,4, az Émász 7 százalékkal kevesebb áramot értékesített az első hat hónapban. A teljes értékesítés az Elműnél 19, az Émásznál 17 százalékkal nőtt, ezzel sikerült ellensúlyozni az áram árának 10 százalékos hatósági csökkenését.

A két cég üzemi eredménye (mivel a lakossági körben az 1,32 forintos kilowattórénkénti árrés már nem fedezi a költségeket) drámaian esett: az Elműnél 12,2 milliárdról 8,9 milliárdra, az Émásznál 4,2 miliárdról 2,1 milliárdra. Pénzügyi tételek és néhány érdekeltség hozzájárulása mindkét cégnél javította a képet, így az adózás előtti profit az Elműnél 8648 millió, az Émásznál 3270 milió forint lett. Ez előbbinél csaknem 10 százalékkal kevesebb, utóbbinál - meglepetésre- 23 százalékkal több, mint a tavalyi adat.

A Robin Hood adó 8 százalékról 31 százalékra emelése valamint a közmű-adó bevezetése erőteljesen - 53 százalékkal - emelte a társaságok tényleges adóterhelését. Az Elmű az első félévben 4 milliárdos ( az adó előtti profit 47 százalékára rúgó), az Émász 1,5 milliárdos ( 45 százalékos) elvonástól szenved. Az IFRS szerinti nettó profit a fővárosi központú cégnél 4629 milió forint lett, szemben a 2012-es eéső félév 6856 milliójával. Az Émász viszont tudott javítani, a tavalyi 1,7 milliárd után idén 1 milliárd 795 milliónyi profitot mutatott ki.

A részvényenkénti 588 forintos féléves eredménye a mai, 9000 forintos tőzsdei árszint 6,5 %-a, szemben az Elmű 762 forintos EPS-ével, amely a 11300 forintos árszint 6,7 százaléka. Az Elmű részvényére 27500, az Emászére 24750 forint saját tőke jut a féléves mérleg számai alapján. Ez kisebb áreltérést indokolna ( vagyis valamivel drágább Émászt vagy olcsóbb Elműt).

Ugyanakor a tulajdonosi struktúrából kitűnik, hogy az Elmű-részvénynek már-már ritkaságértéke van. Míg az Émász közkézhányada 7,25 százalék ( RWE-EnBW. 81,09 százalék, MVM Zrt. 11,66 százalék), addig az Elmű részvényeinekalig 1,87 százaléka van szabad kézben ( RWE-EbNV 82,5 az MVM 15,63 százalék). A jelek szerint a romló számok ellenére jövőre is számíthatnak valamennyi osztalékra az áramrészvényesek, ám a bizonytalanság  miatt a papírok érdemi megmozdulására még várnunk kell. Ugyanakkor az is tény, hogy a mai, kamatínséges időkban már az első félévi eredmény jövő nyári kiosztása is örömet okozna a részvényeseknek...

( A szerző rendelkezik áramrészvényekkel)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!