Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ernest Bai Koroma, Sierra Leone elnöke feloldotta a nyilvános gyűlések és sportesemények tartásának tilalmát, kinyithatnak az éjszakai bárok, éttermek és mozik, piacok és kereskedelmi központok. ismét engedélyezik a motorok éjszakai közlekedését az országban. Az enyhítés összefüggésben áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két héttel ezelőtti bejelentésével, amely szerint egy 4 ezer embert érintő guineai teszt sikeresnek bizonyult, az új Ebola elleni vakcina mind a négyezer embernél teljes körű védelmet biztosított.

A TWD közleményét az indokolta, hogy a korábban - még más vezetés és tulajdonosi szerkezet mellett - a felügyeleti hatóság által tájékoztatási kötelezettség megsértése miatt többször elmarasztalt tőzsdei cég az Ebola-járvány kezdete óta rendszeresen tájékoztatta a tőzsdei közvéleményt az Ebola-helyzetről, tekintettel a cég gyakorlatilag 100 százalékos sierra leone-i kitettségére.

A TWD nemrég hozta nyilvánosságra, hogy Sierra Leone-i befektetőcége egy 100 százalékban saját tulajdonában álló helyi céétget hozott lre szűz kókuszolaj előállítására és forgalmazására. E termékből egy mintaszállítmányt a TWD már az illetékes magyar hatóságnál is bevizsgáltatott és azt tervezi, hogy a jövőben komolyabb menyiséget importál belőle az EU-ba. A TWD korábban idegenforgalmi és ingatlan beruházásokat is tervezett Freetownban, de ezek a járvány miatt halasztást szenvedtek. A TWD csoport résztulajdonában álló gyémántbánya már ismét működik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!