Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Komoly ígéretekkel állt elő Elon Musk tegnap a Tesla által megrendezett úgynevezett akkumulátor napon.

Ígérete szerint a Tesláknak energiaellátást biztosító akkumulátorok előállítási árát felére tudják csökkenteni, ezzel megnyílik a lehetőség azelőtt, hogy három éven belül 25 ezer dollárért (jelenleg mintegy 7,7 millió forint) is tudjanak járművet kínálni. Ez már olyan árszint, amely komolyan versenyezni tudna a belsőégésű motorokkal hajtott személyautókkal.

A cég tervei szerint a jövőben sokkal mélyebben elmerülne az akkumulátorok gyártásának vertikális integrációjában, azaz azok előállításának minden szegmensében részt venne, a nyersanyagok előállításától egészen a még kitermelés előtt álló lítium készletek megvásárlásáig - írja a Financial Times.

Mínusz a tőzsdén

A most bejelentett terveket megelőzően a Tesla-hívők már hónapok óta vártak valami korszakos jelentőségű bejelentésre az elektromos autókat gyártó cég részéről, ezeket a várakozásokat nem egyszer maga a vezérigazgató, Elon Musk is fűtötte. A jelek szerint a bejelentés nem volt eléggé átütő erejű, a cég részvényei 7 százalékot estek az esemény után a zárás utáni kereskedésben. A részvény már a nap folyamán is esett, miután Musk arra figyelmeztetett, hogy különösen nagy nehézségekkel kerültek szembe az új technológiák tömeggyártása során.

Az elemzők és az iparági szakértők pozitívan fogadták az akkumulátorgyártással kapcsolatos bejelentéseket, ugyanakkor abban megosztottak voltak, hogy ezek a fejlesztések mennyiben lesznek elegendőek ahhoz, hogy fenntartsák a Tesla előnyét a versenytársakkal szemben a hatékonyság és a költségek terén.

Előrelépés, de

Ez a fejlesztés elképesztő, jól mutatja, hogy megvan a képessége a cégeknek arra, hogy fenntartsa vezető szerepét a piacon a következő 10 évben is. A Tesla a jelek szerint annyira magabiztos technológiai előnyében, hogy hajlandó volt teljes egészében felfedni fejlesztési terveit - idézi a lap Pierre Ferragut a New Street Research elemzőjét. Mások viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a Tesla által bejelentett újdonságok korántsem tekinthetők nagyon nagy áttörésnek.

Más szakértők szerint a Tesla által bejelentett újdonságok inkább csak meglévő módszerek fokozatos továbbfejlesztésének tekinthetők, azt mindenki elismeri, hogy a gyártás hatékonyabbá tétele mindenképpen fontos lépés. Korábban Musk is elismerte, hogy az az ütem, amellyel az elektromos autók és a hagyományos autók előállítási költségei közötti rés zárult, nagyon nagyon lelassult, s hiába érnek el eredményeket, azok nem jönnek elég gyorsan.

Csak ígéret marad?

A Tesla Musk elmondása szerint nem szeretne teljesen beszállni az akkumulátorgyártási üzletbe, s csak akkor gyártaná ezeket külső szereplők számára is, ha saját maga számára már eleget tudott előállítani. A jövőben is terveznek vásárolni külső szereplőktől, például a Panasonictól akkumulátorcellákat, de a cég hatalmas igénye szükségessé tette, hogy a Tesla is elmerüljön az üzletágban. A költségcsökkentést azzal remélik elérni, hogy új gyártási folyamatokat terveztek.

A CNNMoney ugyanakkor megjegyzi, hogy Elon Musknál meglehetősen nagy hagyományai vannak a jól hangzó, ám de be nem váltott ígéreteknek. Emlékeztetnek arra, hogy a Model 3 esetében elhangzott egy ígéret, amely szerint az 35 ezer dollárért is meg lehet majd vásárolni. Ez így is lett, azonban a 35 ezer dolláros árszintet tavaly tavasszal egészen 3 hónapig sikerült tartania a cégnek, majd megemelte az árat (ami persze jó jel, hogy van kereslet magasabb áron is az autókra.)

Ilyen ígéret volt az is, amely szerint a cég autóinak önvezető funkciója már 2017 vége előtt képes lesz arra, hogy az Egyesült Államok keleti partjáról a nyugati partig vigye az autót emberi beavatkozás nélkül. Még ez is várat magára.

Sok a hiba

Musk ezen kívül még tett egy csomó ambiciózus ígéretet, például azt, hogy céljai szerint egyszer majd évi 20 millió darab személyautót fognak eladni, ami több, mint az Egyesült Államok egy évi teljes újautó eladása, és kétszerese a Volkswagen-csoport által legyártott évi 10 milliónak. Megígérte azt is, hogy a gyártás területén a Tesla egyszer majd a világ legjobbja lesz. Ehhez is van mit fejlődnie a cégnek, a hirtelen felfuttatott gyártókapacitások miatt ugyanis nem kevés problémával kell szembenézniük a Teslát vásárlóknak.

A portál megjegyzi, hogy idén a J.D.Power által készült minőségi felmérésben a vizsgált 34 autógyártó cég közül a Tesla termékei a rangsor végén foglaltak helyet. Száz eladott új autóra az első 90 napban átlagosan 250 meghibásodás jutott, míg az iparági átlag 166 meghibásodás volt. Ezzel a Tesla rosszabbul szerepelt, mint a lista alján lévő Volvo, Audi és Land Rover az Egyesült Államokban.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!