Tavaly megérkezett a tőzsdékre a medve, a korábbi évek sztárrészvényei visszaestek, közülük a Tesla hetven százalékkal lett olcsóbb.

Ez a céget felfuttató fő tulajdonos, Elon Musk vagyonának alakulásán is meglátszik: a korábban csillagászati magasságokba emelkedő részvényár Elon Musk vagyonát is soha nem látott szintre emelte, de magas lóról lehet nagyot esni: 200 milliárd dollárral még senkinek nem csökkent a vagyona, a vállalkozó gurunak ez most összejött.

Van még mit a tejbe aprítani

Persze nem kell féltenünk Elon Muskot, maradt még azért 140 milliárd dollárja, ráadásul a veszteség csak egy év részvényárfolyam-változásainak eredménye.

A Twitter felvásárlásához szükséges összeg nagy részét a Elon Musk Tesla-részvények eladásával teremtette elő, és az eladott részvényeken a bekerülési árukhoz képest hatalmas árfolyam nyeresége keletkezett, amit le is kellett adóznia, és csak az adó több milliárd dollár volt.

Elon Musk 2021-ben a második ember lett, akinek részvényei aktuális árfolyama alapján meghaladta vagyona a 200 milliárd dollárt, mégpedig napokkal Jeff Bezos, az Amazon főtulajdonosa után.

Mindez akkor zajlott, amikor a tőzsdeindexek és a nagy technológiai részvények csúcsra értek, és elképesztő értéke lett maguknak a vállalatoknak is. A Tesla összértéke 2021 októberében lépte át az ezermilliárd dolláros összértéket, előtte ezt négy másik társaság tette meg:

 

  • az Apple;
  • a Microsoft;
  • az Amazon;
  • és a Google.

Leeresztett a lufi

A Tesla azonban jóval kevesebb autót gyártott még mint a nagyobb autógyárak, a cég értéke ehhez képest irreális magasságba szökött. Ezt tavaly a piac korrigálta a 70 százalékos eséssel, így tulajdonképpen egy normális piaci folyamatról van szó: leeresztett egy korábban fújt lufi. Elon Musk ugyanakkor nagy tételben el is kellett, hogy adjon a Teslából, hogy finanszírozza a Twitter felvásárlását, és eladásai önmagában is lefelé nyomhatták az árat.

A vállalkozó vagyona a csúcson 340 milliárd dollárt ért el, akkor ő lett a világ leggazdagabb embere, mostanra nagyjából 137 milliárdra csökkent a Bloomberg Billionaires Index szerint, és így megelőzte őt a leggazdagabbak rangsorában Bernard Arnault, a Louis Vuitton Moet Hennessy meghatározó tulajdonosa.

Stabil űrcég

Elon Musk vagyonán belül immár nem is Tesla képezi a legnagyobb elemet, hanem űrcége, a SpaceX, nagyjából 45 milliárd dollárral, a Tesla 44 milliárdot ér, persze ez az árfolyammozgás függvényében változik. A Twitter értékét a továbbiakban nehéz lesz meghatározni, mivel nincs már a tőzsdén a felvásárlást követően.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!