„Azért fektettem be a Twitterbe, mert hiszek abban a lehetőségben, hogy világszerte a szólásszabadság platformja lehet, és úgy vélem, hogy a szólásszabadság a működő demokrácia társadalmi szükségszerűsége” – írta Musk a Twitter elnökének, Bret Taylornak küldött levelében, amelyet egy értékpapír-bejelentésben tett közzé a CNBC szerint.

Összesen 41 milliárd dollárt (14 150 milliárd forintot) tenne ki a teljes akvizíció, ha rábólintanak. A Twitter részvényei 12 százalékkal ugrottak a nyitás előtti tőzsdei kereskedésben, miután szerdán 45,85 dolláron zárt részvényenként.

Musk először a hónap elején fedte fel 9,2 százalékos részesedésszerzését a közösségi médiaóriásban, aminek hatására a részvények 27 százalékkal zártak magasabban. A vállalat azt is bejelentette, hogy Musk csatlakozna az igazgatótanácsához, de később elállt ezektől a tervektől. Ennek oka az lehet, hogy az amerikai tőkepiaci szabályok alapján az igazgatóság tagjaként nem tehetne teljes felvásárlásra vonatkozó ajánlatot. 

A befektetésem óta azonban rájöttem, hogy a vállalat jelenlegi formájában sem virágozni, sem szolgálni nem fogja ezt a társadalmi szükségszerűséget. A Twittert magáncéggé kell átalakítani.

– írta a milliárdos (aki naptól függően az első vagy a második leggazdagabb ember a világon).

„Az ajánlatom a legjobb és utolsó ajánlatom, és ha nem fogadják el, újra kell gondolnom a részvényesi pozíciómat” – közölte Musk.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!