A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 291,06 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 35 931,52 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Az európai piacokon és a magyar piacon is eléggé eseménytelen volt a kereskedés, mert az amerikai piac nemzeti ünnep miatt zárva tartott. A koronavírus gyors terjedése miatt aggódnak a nemzetközi befektetők, ez pedig az európai részvénypiacokra, és benne a budapestire is kedvezőtlenül hatott - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek. A forint kissé gyengült a hangulat miatt.

A Mol 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1858 forintra gyengült, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,28 százalékkal 10 760 forintra esett, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,18 százalékkal 385 forintra erősödött, forgalma 158,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,45 százalékkal 6795 forintra gyengült, a részvények forgalma 784,6 millió forintot ért el.

A BUMIX 3477,25 ponton zárt pénteken, ez 11,05 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gyengültek a főbb európai piacok

Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, amikor nemzeti ünnep miatt nem volt kereskedés New Yorkban - írja az MTI.

A londoni tőzsde FTSE100 indexe 1,33 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,64 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,84 százalékos mínuszban fejezte be a napot.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,77 százalékkal gyengült a pénteki kereskedés végére.

Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 34 cent (0,79 százalék) csökkenéssel, 42,80 dolláron állt.

Az arany ára unciánként 0,15 százalékkal (2,75 dollárral) 1787,25 dollárra süllyedt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1242 dollárt adtak, miután reggel minimálisan alacsonyabban, 1,1236 dolláron jegyezték.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!