Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A német pénzügyminiszter tájékoztatása szerint hamarosan megoldódhat az a patthelyzet, amely az ország legfelsőbb bíróságának ítélete nyomán előállt az Európai Központi Bank (ECB) monetáris lazításával és kötvényvásárlásaival kapcsolatban.

Mint emlékezetes, a német alkotmánybíróság még május elején döntött arról, hogy a német Bundesbanknak abba kell hagynia a részvételt az ECB kötvényvásárlási programjában, hacsak az európai jegybank nem tudja annak szükségességét egyértelműen bizonyítani. Az ECB ugyan elvileg könnyedén eleget tudna tenni a kérésnek, azonban az ügynek elvi jelentősége van. Nevezetesen az, hogy a nemzetek feletti intézményként működő ECB-nek eleget kell-e tennie a nemzeti bíróságok döntéseinek. Ezt pedig szeretnék elkerülni, ugyanakkor a Bundesbank részvétele a programban annak egyik legfontosabb eleme.

Az ECB úgy próbálja meg elvenni értesülések szerint a német bírósági döntés élét, hogy csütörtökön publikálja utolsó monetáris tanácsának üléséről készült jegyzőkönyvet és az ott bemutatott adatokat is. Ezen az ülésen vitatták meg, hogy milyen közvetlen hatásai vannak a kötvényvásárlási programnak a gazdaságpolitikára és a költségvetési politikára, e két téma volt ugyanis a középpontjában a vitatott bírósági ítéletnek - írja a Financial Times.

Arra a jelre, hogy talán enyhül a feszültség, amelyet a német alkotmánybírósági döntés okozott, hétfőn emelkedni kezdtek az eurozónás államkötvények árfolyamai. Ez nem egy olyan dráma, aminek ne lenne megoldása. Hamarosan látni fogjuk ezt a megoldást - mondta Olaf Scholz német pénzügyminiszter egy hétfői frankfurti videokonferencián.

Luise De Guindos, az ECB elnökhelyettese pedig azt mondta, a jegybank kész az együttműködésre, azonban ennek feltétele, hogy a bank függetlenségét mindig tiszteletben tartsák.

Amellett hogy az ECB publikálni tervezi a kötvényvásárlási vita pontos adatait, a Bundesbank számára átadnának egy adag olyan eddig nem a nyilvánosságnak szánt tanulmányt is a kötvényvásárlásokkal kapcsolatban, amelyet az továbbíthatna az alkotmánybíróság számára. Ezek tartalmaznák a monetáris tanács üléseinek eddig nem nyilvánosságra hozott részeit is - tudta meg az FT. Ilyen lenne például annak a 2015 márciusi ülésnek a jegyzőkönyve, amelyen az államkötvények vásárlását vitatták meg.

Guidos a Spiegelnak adott hétfői interjújában hangsúlyozta, az ECB vásárlásai mindig is arányosak és megfelelőek voltak és készek megadni a szükséges információkat a Bundesbanknak, hogy az meg tudjon felelni az alkotmánybírósági eljárásoknak.

Jens Weidmann, a Bundesbank-elnöke is annak a reményének adott hangot, hogy bizonyítani tudják a vásárlások arányosságát a bíróság számára. De az alkotmánybíróság részéről is érkeztek pozitív jelzések. Astrid Wallrabenstein frissen kinevezett német alkotmánybíró a hét végén a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában arról beszélt, hogy jó irányba haladnak a dolgok és mindenki hamarosan túl lesz ezen az ügyön komolyabb sérülések nélkül.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!