Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szerdai IPO során 7,84 millió részvényt értékesített a szakmai közösségépítő társaság, amelyből 362,8 millió dollár folyt be az értékesítő tulajdonosok kasszájába - írta a Reuters. A kibocsátási ár alapján 4,25 milliárd dollárt ér a LinkedIn, úgy, hogy a menedzsment számításai szerint az amerikai számviteli szabályok szerint idén még veszteséges lesz a cég.

A kereskedés csütörtökön indul New Yorkban, LNKD tickerrel.

A társaság kibocsátása egyelőre nagy sikernek ígérkezik, a jegyzési ársávot még kedden emelték mintegy 30 százalékkal 32-35 dollárról 42-45-re, ennek is felső értéke lett a végleges árfolyam. Kérdés, hogy a kereskedés indulását követően maradt-e még tér az emelkedésre, vagy a valós piaci kereslet rácáfol majd a felfokozott várakozásokra.

A tegnapi IPO-n a 2010-es bevételek 17,5-szeresén keltek el a részvények, szemben a Google jelenlegi hatszoros visszatekintő papíronkénti árbevételével, azaz a fokozott várakozások mellett nem mondható olcsónak a részvény.

Az erős befektetői kereslet egyéb tőzsdére készülő közösségépítő oldalak - így például a Facebook, a Twitter, a Groupon, vagy a netes játékokat fejlesztő Zynga - számára is jelzésérétkű lehet.

A Facebook - amelynek kibocsátása 2012 áprilisa körül válik esedékessé -, a menedzsment tagjainak legutóbbi OTC ügyletei alapján mintegy 70 milliárd dolláros piaci értéket képviselhet, szemben az év eleji 50 milliárdos implicit kapitalizációval.

A hazai viszonyokra vetítve leginkább a bónusz brigádra emlékeztető üzleti modellt képviselő, vásárlóközösségeket építő Groupon 15-20 milliárdos összkapitalizációt előrevetítő kibocsátásról folytatott tárgyalásokat nemrég befektetési bankokkal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!