A tőzsde azonnali részvénypiacán mindössze 395 milliárd forint értékű kötésről számoltak be a brókercégek, pedig nem is olyan rég rendszeresen ezer milliárd forint feletti - duplikált - havi forgalmat mértek. Az állampapírforgalom lenullázódott, a pár hónapja indult, külföldi részvényeket tömörítő BÉTa piac pedig láthatólag nem érdekli a befektetőket, forgalma alig haladta meg az egy milliárd forintot.

Mindebből következik, hogy a piacban bízó külföldi befektetők megjelenése és erős intézményi szereplők nélkül a piac elsorvadása megállíthatatlan.

Az átlagos kötésnagyság 1,3 millió forint volt, ami szintén arra utal, hogy leginkább kisbefektetők tartják mozgásban még a piacot. Az OTP dominanciája egyre súlyosabb lesz, a teljes forgalomnak immár több mint 71 százalékát a bankpapírra született kötések adták. Az üzletek 13 százaléka a Molra vonatkozott, a Telekom 9, a Richter a forgalom 6 százalékát adta.

Az apró tortából még mindig az Erstének jutott a legtöbb, az osztrák hátterű cég 63 milliárd forintnyi üzlet megkötésénél segédkezett. A dobogó második fokán ezúttal is a Concorde állt 57 milliárdos forgalommal, a harmadik 46 milliárddal az Unicredit lett.

A határidős piac is haldoklik. Az egyedi részvények 82 milliárdosra zsugorodott származékos piacén az OTP volt a legnagyobb szereplő márciusban, a már mindössze 23 milliárdos BUX piacon a Random kötötte a legtöbb üzletet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!