Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az új ajánlatokat az e hét végétől számított három hónapon belül várják majd - idézi a román lapot a Bloomberg. Az OTP Bank a német HVB csoporthoz tartozó Bank Austria Creditanstalttal konzorciumban pályázott a BCR többségi tulajdonrészére, a másik vevőjelölt, az Eulia a francia Caisse des Depots et Consignations és a Caisse d' Epargne szövetsége. A holland ING, amely korábban szintén érdeklődést mutatott a BCR iránt, a nehéz világpiaci körülményekre hivatkozva nem tesz ajánlatot. A román kormány eredetileg október 31-éig várta a kötelező érvényű ajánlatokat és 2003 márciusáig le akarta zárni a tárgyalásokat a BCR eladásáról. Bukarest a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tavaly aláírt megállapodásában kötelezte el magát a BCR privatizációja mellett, 2002. végi határidővel. Ezt a közelmúltban 2003. március végére módosították. A szeptember 6-án ismertté vált ajánlattétel után a román privatizációs ügynökség levélben tudatta az OTP-vel, hogy szeptember 12-ről 20-ra halasztja a BCR megvásárlására vonatkozó szándéknyilatkozatok befogadásának határidejét. A Román Nemzeti Bank alkormányzója az OTP akvizíciókban való tapasztalatlanságára és csekély tőkeerejére hivatkozva nem tartotta elképzelhetőnek, hogy a magyar bank vezesse a konzorciumot. (A Román Nemzeti Banknak véleményeznie kell a jelentkezőket.) Az alkormányzó megjegyezte, csak egy BA-CA vezette konzorciumnak lehetnek reális esélyei, ami azt jelenti, hogy az OTP csak kisebbségi részesedéshez juthat. A német HVB romániai igazgatója mindenesetre nem késlekedett kijelenteni, hogy az osztrák BA-CA bevonása az ügyletbe csak jelképes jelentőségű, Románia legnagyobb kereskedelmi bankjának vásárlója valójában Európa harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Hypovereinsbank lenne, amely a BA-CA száz százalékos tulajdonosa.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!