Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: bár a Fed folytatja kötvénycsere programját, ez nem jelent monetáris expanziót. Az amerikai és európai határidős indexek alapján a szakértő a Budapesti Értéktőzsdén is mínuszos nyitást valószínűsít.

Hozzátette, hogy a csütörtöki kereskedést az EFSF európai pénzügyi stabilitási eszközzel kapcsolatos újabb hírek is befolyásolhatják, miután még nyitott a kérdés, hogy az vehet-e a másodpiacról kötvényeket. Gabler Gergely kiemelte, hogy erre főként a spanyol és olasz hozamok alacsonyan tartása miatt lenne szükség. Hozzátette, hogy a csütörtöki spanyol hosszú lejáratú kötvényaukció is irányt adhat az árfolyamoknak.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese nulla körüli nyitás után a kereskedés elején kivárással számol, és azzal, hogy az OTP erős maradhat, a Mol azonban gyengélkedhet, míg a többi nagyobb papír árfolyama stagnál majd.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!