Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelek szerint kínai hatóságok állnak a kínai tőkepiac több, prominens szereplőjének egyik napról a másikra történő eltűnése mögött. A CNNMoney tudósítása szerint ugyanis sikerült kideríteni a pénteken eltűnt milliárdos, Kuo Kuan-csang sorsát. Cége, a Fosun Group bejelentése szerint Kuo-t a kínai igazságügyi hatóságok vitték be, hogy nyomozásukban közreműködjön.

Pénteken a cégcsoporthoz tartozó részvények kereskedését felfüggesztették, miután vezető helyi hírforrások szerint a cég csütörtök délután óta nem tudott kapcsolatba lépni vezetőjével. A bejelentés szerint a Fosun úgy ítéli meg, hogy a nyomozás nem veszélyezteti a csoport pénzügyi helyzetét és működését.

Kuo a Forbes magazin szerint mintegy 7 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik, 2013-ban vásárolta meg a One Chase Manhattan Plaza felhőkarcolót, övé a Club Med hotellánc, de van részesedése a Cirque du Soleil társulatban is.

A helyi lapok találgatásai szerint a mostani vizsgálat összefüggésben áll a kínai miniszterelnök által 2013-ban megkezdett széleskörű korrupcióellenes vizsgálatsorozattal, amely idén nyáron kapcsolt magasabb sebességbe a hatalmas tőzsdei lejtmenetet követően.  A tudósítások szerint a kínai hatóságok több száz embert tartoztathattak le különböző tőkepiaci ügyekkel kapcsolatban, többek között álhírek terjesztése miatt. A letartóztatottak között számos prominens újságíró, s a pénzügyi felügyelet munkatársai is szerepeltek.

Kuo eltűnésének oka ugyanakkor magyarázatul szolgálhat azokra az eltűnésekre, amelyek lázban tartják a kínai befektetőket.
A legnagyobb brókercég, a Citic Securities múlt vasárnap jelentette be, hogy nem tud kapcsolatba lépni két vezetőjével, akikről már korábban közölték, hogy a kínai hatóságok vizsgálják őket. November végén egy másik kínai brókercég, a Guotai Hongkongi leányvállalatának vezetője tűnt el, s azóta sem jelentették be, hogy előkerült volna. De vannak más, nemrég eltűnt neves piaci szereplők, akik hollétéről nem lehet hivatalosan tudni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!