Emelkedésre számít Tóth Bálint elemző, mert szerinte az ázsiai tőzsdeindexek emelkednek, a nyugat-európai határidős árak pedig jelentős pluszban vannak.

A vezető részvények közül kiemelte: a Molnak sikerült a 2 940 forintos támasz felett maradnia, amennyiben ez így marad a következő napokban, felfelé indulhat a jegyzés. Az OTP tovább csökkenhet, a Telekom pedig ismét megpróbálhatja áttörni a 425 forinton húzódó ellenállást - írta pénteki előrejelzésében.

Pénteken piaczárás után két hitelminősítői felülvizsgálatra is sor kerül, de ezúttal sem a Fitch Ratings-től, sem a Standard&Poor's-tól nem vár kilátásmódosítást, vagy felminősítést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,55 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 40 018,67 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,34 százalékkal 2960 forintra gyengült, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,13 százalékkal 12 260 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 420 forintot ért, forgalma 193,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 62 forinttal, 1,28 százalékkal 4900 forintra erősödött, a részvények forgalma 780,7 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!