A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,24 százalékos emelkedéssel zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt.

Hektikus napot zártak a részvénypiacok, reggel 1 százalékos mínuszban kezdtek az indexek, aminek az volt az oka, hogy a kínai tőzsde 6,5 százalékot esett, és az olaj ára megint elkezdett csökkenni - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en. Ezt követően azonban lassan, de biztosan emelkedtek a tőzsdék, az olaj ára ugyanis elkezdett nőni, s ennek láttán az indexek is egyre jobban teljesítettek. Ennek köszönhető, hogy a DAX index, amely reggel mínusz 1 százalékon állt, körülbelül plusz 1 százalékon van és az amerikai tőzsdéken is jelentős emelkedést lehet látni. A BUX erős közepes forgalom mellett 1,24 százalékkal emelkedett - mondta az üzletkötő.

A Mol 70 forinttal, 0,51 százalékkal 13 795 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 47 forinttal, 0,82 százalékkal 5800 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 396 forintra csökkent, forgalma 152,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 169 forinttal, 3,12 százalékkal 5579 forintra emelkedett, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

Pozitív fordulat a nyugati piacokon

Kedden úgy tűnt, hordónként 30 dollár körül erős támogatást kap a kőolaj ára. Ebben bízva a részvénypiacok is szerény eredményeket mutattak fel a nap folyamán. A fő mutatókat lényegében az olaj- és nyersanyagérdekelt részvények mozgatják az utóbbi időben, mert az alapanyagárak jelzik a felzárkózó gazdaságok kilátásait.

Közben az elemzők biztosra veszik, hogy az amerikai jegybankrendszer (Fed) szerdán nem emeli tovább alapkamatát. A kamatra kötött határidős jegyzések egy kamatemelést áraznak erre az évre, szemben a Fed négy szigorítást valószínűsítő decemberi gazdasági előrejelzéseivel. Az óvatos Fed-politika iránti várakozások is segítették a részvényeket és a nyersanyagárakat, és háromhavi csúcsra tornászták az arany jegyzését.

Reményt keltő az is, hogy a felzárkózó országok, Kínával az élen, újabban intézkedéseket tesznek valutájuk túlságos leértékelődése ellen. A gyengébb valuta elvileg támogatná a felzárkózók exportját, de súlyosbítja az inflációt és a tőke menekülését.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,59 százalékos javulással zárt. Frankfurtban a DAX-30 0,89 százalékkal, Párizsban a CAC-40 1,05 százalékkal erősödött.

A zürichi SMI 0,74 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 1,51 százalékot, a madridi IBEX-35 1,46 százalékot, az athéni ASE 2,15 százalékot nyert.

Varsóban a WIG-20 0,94 százalékkal esett, de a Mol 1,07 százalékkal 198,00 zlotyra drágult.

Az euró, 1,08 dollár felett, 0,06 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint hétfő este. Svájci frankban, 1,11 frank alatt, 0,59 százalékkal többe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 31,69 dollár volt, 1,19 dolláros napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 4,75 dollárral 282,00 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0069 dollárral 1,0369 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1116,74 dollár volt a hétfő délutáni 1104,97 dollár után azonnali szállításra Londonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!