Emelkedett a tőzsde a Fed-döntést követően

Pluszban zártak a New York-i értéktőzsde főbb mutatói szerdán.
MTI-Eco, 2015. június 17. szerda, 22:35
Fotó: Reuters

A Dow Jones 0,17 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,2 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,18 százalékkal emelkedett szerdán. Az árfolyamok kezdetben a jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntését megelőző kivárás jegyében alakultak, majd a döntés ismeretében erősödésnek indultak.

A Fed monetáris politikai döntéshozó testülete ugyanis nem változtatott a kamatlábak várható alakulásáról a piacnak adott jelzésein. Annak ellenére sem, hogy a gazdaság növekedési kilátásairól az előző, márciusi üléshez képest kissé visszafogottabb képet vázolt fel. A testület túlnyomó többsége változatlanul a monetáris szigorítás idei megkezdését tartja szükségesnek egy vagy két lépésben. Ezt a forgatókönyvet pedig a piacok már feldolgozták, az bekerült a befektetői döntésekbe.

Az egyedi, vállalati részvényeket érintő hírek közül említést érdemel a FedEx négyszázalékos esése, amit a várakozásoktól elmaradó negyedéves eredményének köszönhetett.

A Kythera Biopharmaceuticals részvénye húsz százalékkal szökött fel, miután a Botoxot is gyártó Allergan 2,1 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot tett rá.

A Hill-Rom Holdings gyógyászatiberendezés-gyártó hét százalékkal erősödött konkurense, a Welch Allyn kétmilliárd dolláros kivásárlásának hírére.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK