A Seabreeze Partners alapítója és elnöke szerint mindhárom említett tényező tekintetében cefetül áll az amerikai részvénypiac. A technikai elemzésben nem csak az adott szint a fontos, hanem az is, hogy közelíti meg a piac azt a szintet. A mostani próbálkozás pedig igencsak erőtlen - véli a stratéga.


A pénzügyi szektor gyenge teljesítménye mellett a piacon egyre kevesebb papír tud új csúcsra menni, s ez nem sok jót ígér - mondta.


A CNBC-nek rendszeresen nyilatkozó szakértő már néhányszor jól eltalálta a részvénypiac várható irányát, 2009 március 9-én például megelőlegezte, hogy a tőzsdék elérték mélypontjukat, idén július 6-án pedig úgy nyilatkozott, az idei mélypontot is láttuk már.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!