Ennyi volt a Dow nyerő szériája

A nap végére semmivé foszlottak a kereskedés elején még meglévő többletek.
Ádám Viktor, 2010. március 3. szerda, 22:05
Fotó:

A pozitív nyitást követően a kereskedés első harmadában tetőztek szerdán a vezető New York-i részvényindexek, majd lassan csökkenni kezdtek a többletek. A Fed Bézs Könyvének publikálása után - némi hezitálást követően - folytatódott a lejtmenet, a mutatók átlendültek a piros tartományba is. 

Zárásra valamelyest javult a kép, de a Dow Jones így is 0,1 százalékkal 10 397 pontra süllyedt - három napon át tartó emelkedésnek vetve ezzel véget -, a Nasdaq Composite mínusz nullában 2281 ponton fejezte be a napot, az S&P-500 pedig szabad szemmel alig látható plusszal 1119 ponton végzett.

A nap elején kedvezően fogadták a befektetők az új, vártnál is erőteljesebb megszorításokat tartalmazó görögországi stabilizációs terveket, de feljebb segítették a New York-i részvényindexeket a prognosztizáltnál jobb amerikai makroadatok is. Az ADP jelentése szerint ugyanis februárban az előre jelzettnél jóval kevesebb munkahely szűnt meg a magánszektorban, miközben a szolgáltató szektor teljesítménye a jóslatokat felülmúló ütemű növekedést mutatott a frissen közölt beszerzési menedzserindex tanúsága szerint.


A Pfizer részvényeit az húzta le, hogy egyik partnere, a Medivation nevű cég közölte, a tesztek során nem bizonyult hatékonynak egy Alzheimer-kór kezelésére szánt készítményük. A bejelentés nyomán a Pfizer lejtőre került, a Medivation-papírok árfolyama azonban valósággal összeomlott. A Novell részvényei ugyanakkor rakétasebességel drágultak 6 dollár fölé, mert a spekulációk szerint talán versenytársat kap a szoftvercégre részvényenként 5,75 dolláron ajánlatot tett, egyelőre 8,5 százalékot birtokló Elliott Associates hedge fund.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK