Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tőzsdék gyengülésének a lavináját a kínai piacok közel kilenc százalékos esése váltotta ki hétfőn. A frankfurti DAX-index 476,09 ponttal, 4,70 százalékkal 9648,43 pontra esett hétfőn. Az index január óta első alkalommal végzett 10 ezer pont alatt. Londonban az FTSE-100 index 4,67 százalékkal közel három éves mélypontra esett, 288,78 ponttal alacsonyabban, 5898,87 ponton zárt. Londonban egy kivételével minden részvény gyengült. A párizsi CAC-40 index 5,35 százalék eséssel fejezte be a napot, 4383,46 ponton zárt, 247,53 ponttal alacsonyabban az előző napinál.

A legnagyobb tőkeértékű európai vállalatok részvényeit követő gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 5,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 pedig 5,44 százalékkal esett. Az FTSE Eurofirst 300 index tőkeértékéből a hétfői árfolyamesés mintegy 400 milliárd eurót faragott le.

A nyersanyagok árindexe 16 éves mélypontra esett hétfőn, a legnagyobb veszteségeket ezért az energiaipari és nyersanyagipari vállalatok részvényei szenvedték el, de a banki papírok is hat százalékot meghaladó mértékben gyengültek.

A Bloomberg amerikai adatszolgáltató 22 nyersanyag határidős árának alakulását tükröző indexe, a Bloomberg Commodity Index 1,7 százalékkal 86,3542 pontra, 1999 augusztusa óta a legmélyebb szintjére csökkent. Főleg a kőolaj világpiaci árának csökkenése húzta lefelé a mutatót. Az olaj ára hat és fél százalékkal is esett hétfőn, hordónként 42,51 dolláron hat és fél éves mélypontot érintve. Este hat órakor a Brent olaj határidős jegyzése 4,26 százalékos csökkenéssel hordónként 43,53 dolláron állt. Az amerikai WTI nyersolaj legalacsonyabb jegyzése 37,75 dollár volt hordónként, ami 6,7 százalékos csökkenésnek felel meg és a legalacsonyabb ár 2009 februárja óta. Este a WTI jegyzése 4,00 százalékos eséssel hordónként 38 383 dolláron állt.

Londonban a bányaipari index 9 százalékkal 2009 óta a legalacsonyabb szintre esett. Az Anglo American részvénye árfolyammélypontot ért el. A Premier Oil és a Tullow Oil 11 és 14 százalékkal esett.

Frankfurtban az RWE 9,11 százalékkal, az E.ON 8,60 százalékkal esett. Hasonló sorsra jutott a Repsol olajipari konszern is 8,81 százalékos, valamint a Total 7,90 százalékos eséssel. A ThyssenKrupp acélipari konszern 6,73 százalékkal esett.

"Valóságos lavina indult el az árfolyamküszöböknél kiváltott automatikus eladási megbízások miatt" - mondta Mark Ward, a Sanlam Securities szakembere. "Csak eladási megbízásaink voltak, úgyhogy valószínűleg még nem értük el a mélypontot" - tette hozzá. "Mindent maga alá temetett a pesszimista hangulat" - mondta a Mislav Matejka, a JPMorgan frankfurti befektetési szakembere, hozzátéve, hogy "ugyanakkor azt kell látnunk, hogy számos fontos mutató ezt a negatív képet egyáltalán nem támasztja alá".

A német részvények Carsten Roemheld, a Fidelity befektetési alap tőkepiaci szakértője szerint "túladott" állapotban vannak. A német piacokat ugyanis az elmúlt három hónapban a többi európai tőzsdénél "jobban büntették a kínai gazdasági aggodalmak miatt".

Hétfőn az euró 1,61 százalékkal 1,1567 dolláros árfolyamra erősödött, de 1,17 dollár felett is jegyezték, amire legutóbb januárban volt példa.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!