Az európai cégek közül szerdán a Vivendi volt a középpontban. A francia cég részvényei 2,7 százalékkal emelkedtek a New York Times cikkének köszönhetően, mely szerint a Vivendi amerikai részlegei iránt érdeklődést mutató NBC inkább együttműködne a Vivendivel a műsorsugárzás területén, semmint felvásárolná azt. A belga Interbrew részvénye is hízott, miután a cég a Heineken hétfői bejelentését cáfolva megerősítette: nem tapasztalja, hogy visszaesőben lenne a világ sörfogyasztása, így továbbra is eredményei javulását várja az idei első félévre. A német Commerzbank papírja több mint három százalékkal növelte értékét, miután a cég eladta a Credit Agricoleban lévő részesedését. A L'Oreál részvénye nagyot esett, köszönhetően a Goldman Sachs leminősítésének, és az sem segített rajta, hogy kiderült: májusban a francia fogyasztók jelentősen csökkentették kiadásaikat áprilishoz képest. A KLM viszont jó napot zárhatott, mivel a cég bejelentette, elképzelhető hogy jövőre további 1 500 fővel rövidítik meg a személyi állományt a már korábban bejelentett háromezren túl. Az FTSE-100 és a CAC-40 egyaránt 0,17 százalékkal emelkedtek, így előbbi 4 067,90, míg utóbbi 3 108,70 ponton zárt. A DAX 0,59 százalékos mínusszal, 3 198,50 ponton fejezte be a napot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!