Enyhe emelkedéssel nyitottak New Yorkban

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe percek alatt 0,06 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,08 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,13 százalékos pluszban nyitotta a napot, gyakorlatilag stagnáltak az indexek.
MTI-Eco, 2016. szeptember 28. szerda, 15:41
Fotó: Reuters

A befektetők a kivárást választották, mivel Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke szerdán beszámolót tart a washingtoni képviselőház pénzügyi bizottságában. A meghallgatás fél órával a tőzsdenyitás után kezdődik, és a remények szerint valamiféle kapaszkodókat lehet majd találni az elmondottakból a kamatemelés időzítését illetően.

Yellennel együtt a Fed a kamatalakító testületének, a nyíltpiaci bizottságnak öt tagja tart beszédet szerdán különböző rendezvényeken, köztük három szavazati joggal bíró jegybankár, Esther George, James Bullard és Loretta Mester.

A nyugat-európai értéktőzsdéken nyereséges a kereskedés. A londoni FTSE-100 index 0,93 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,26 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,18 százalékos pluszban állt az amerikai nyitáskor.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1212 dollárt adtak, 0,02 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik.
Közép-európai idő szerint szerda délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi szállításra hordónként (159 liter) 45,37 dollárba került, 70 centtel, 1,57 százalékkal drágult. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára decemberi szállításra hordónként 83 centtel, 1,78 százalékkal, 47,35 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Kedden emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,74 százalékkal, 18 228,30 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 0,64 százalékkal, 2159,93 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,92 százalékkal, 5305,71 pontra nőtt a kereskedés végére.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK