A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Pénteken az európai piacok erős kezdését a nap folyamán alapvetően az olasz politikai feszültségek fogták vissza, emiatt a nyugat-európai tőzsdéken nem volt nagy lendület. Valamint az amerikai részvénypiacok továbbra is mérsékelt emelkedést mutatnak, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatvágásával kapcsolatos várakozások támogatják az emelkedést - mondta el Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek.

A kelet-európai régiós tőzsdék, ezen belül a Budapesti Értéktőzsde is szépen emelkedett pénteken, elsősorban az OTP és a Mol nyújtott kiemelkedő teljesítményt - mondta Kocsis Márió

A Mol 56 forinttal, 1,85 százalékkal 3086 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,42 százalékkal 12 830 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 437,50 forintra emelkedett, forgalma 215,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,10 százalékkal 5075 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4374,75 ponton zárt pénteken, ez 30,29 pontos, 0,69 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!